Elképesztő! Dollármilliomos a felső tízezer

Pénzcentrum
2011. május 10. 10:02

Összesen 9600 honfitársunknak van egymillió forintot, azaz jelenlegi árfolyamon 183 millió forintos vagyona az ingatlanok nélkül számolva. Megelőzzük a szlovákokat és a négyszer nagyobb népességű lengyeleket is.

A legtöbb térségbeli országot verjük a dollármilliomosok számában - írja a Napi Gazdaság. A lap a Merrill Lynch és a Capgemini World Wealth Report 2010 felmérésére hivatkozik, miszerint Magyarországon 9600-an vannak azok, akiknek a vagyona az ingatlanokat nem számítva is meghaladja az 1 millió dollárt, vagyis a 183 millió forintot.

A magyar dollármilliomosok tábora így jóval nagyobb, mint a szlovákoké, északi szomszédunknál ugyanis mindössze 2200-an vannak. Sőt, a négyszer népesebb Lengyelországban is csak 8800-ra teszik a dollármilliomosok számát. Egyedül a cseh vagyonosok vannak többen a magyaroknál: a nagyjából hasonló lakosságú országban ugyanis 12600-an élnek.

 


A világ egészét tekintve a legalább egymillió dolláros vagyonúak száma tavaly elérte a 10 milliót. A legtöbben az Egyesült Államokban élnek, szám szerint 2 millió 866 ezren. Az USA-t Japán követi 1,65 millióval, a bronzérmes pedig Németország, ahol 861 ezer milliomos lakik. Bár a kínai milliomosok száma rohamosan nő (477 ezer), még mindig nagyon messze van, hogy az ázsiai ország ezen a téren megszorongassa Amerikát.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31