18 °C Budapest

Mégsem buknak politikusok Koltai fiával? - megszólalt a NAV

2011. január 6. 12:02

A Blikk című napilap 2011. január 5-én megjelenő számában megjelentetett "Politikusok is bukhatnak Koltai fiával" című cikkében a leírt információk forrásaként egy meg nem nevezett, nyomozásban illetékes személyre hivatkozott. A nyomozó hatóság kizárólag az alábbi információt tette közzé a szóban forgó ügyben:

"Az ügyben a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága, illetve jogelődje 2010. április 1. óta folytat nyomozást különösen nagy (adó)értékre elkövetett csalás gyanúja miatt.

A nyomozóhatóság több filmkészítéssel és forgalmazással foglalkozó gazdasági társaság tevékenységét vizsgálja.

A nyomozás a bizonyításhoz szükséges nyomozati cselekmények végzésével ütemezetten folyik. Az ügy részleteiről részletesebb információ a nyomozás érdekében, annak jelenlegi szakaszában nem adható" - mondta dr. Sárközi Alexandra őrnagy, bűnügyi szóvivő.

A cikkben leírt egyéb információk nem felelnek meg a valóságnak, azok nem a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól származnak. A nyomozással kapcsolatban a fentieken túl sem a bűnügyi szóvivő, sem bűnügyi vezető nem nyilatkozott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Sajtó- és Kommunikációs Főosztály

 

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.16 19:15
Mi a fene volt 1904. június 14-én?! Egy regény, egy nagyon híres és hírhedt regény, James Joyce kb....
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?