13 °C Budapest

Nevesincs adókból fikarcnyi bevétel? Sok kicsi sokra megy...

Pénzcentrum
2010. október 7. 10:02

A kormány tervei között szerepel az adónemek jelentős ritkítása, a Napi Gazdaság számításai alapján akár 21-féle adó is kivezethető lenne négy év alatt, ennyi adónemből folyik be 50 milliárd forintnál kevesebb.


A kormány négy év alatt drasztikusan csökkentené az adónemek számát, azt azonban egyelőre homály fedi, mi jöhet szóba. Jelenleg nagyjából ötven adónem van, amelyből az alábbi számítás szerint akár huszonegy is kivezethető lenne.

Tavaly 32 adóból összesen kevesebb mint 50 milliárd forint bevétel folyt be. Ebből az idén és jövőre 11 szűnt és szűnik meg - a nyári adócsomagban kivezetett tíz és a magánszemélyek különadója, amit még a Bajnai-kormány radírozott ki. Vagyis 21 adónem marad (a gyógyszergyártókat sújtó adókat egynek számolva), amelyből jelentős bevétel nem folyik be a költségvetésbe - a főbb adókból akár kétezer-milliárd forint is származhat.


Ezek között egyaránt szerepel helyi adó, járulék, elkülönült alapba és a központi költségvetésbe folyó adó. A 21 adónem tetemes bevételt hoz, összesen 288,6 milliárd forintot - a megszűntekkel együtt ez a tétel 345 milliárd forint.

Vagyis ezek kivezetése még négy év alatt sem menne egyszerűen - a jövedelemadó átalakítása is több száz milliárd forint kieséssel jár. Azokat az adókat számba véve, amelyek kevesebb mint húszmilliárd forintot hoztak tavaly, jóval kisebb kieséssel kell számolni. Ebben az esetben 15 adónem jönne szóba összesen 165 milliárd forint kiesés mellett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kiszivárgott a kormány adótervezete

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem