Segítség az álláskereséshez - 160 ezren már igényelték

Pénzcentrum
2010. augusztus 4. 10:02

Több tízezren veszik igénybe a munkaadói járulékkedvezményekre jogosító különböző típusú Start kártyákat. A program 2005-ös indulásakor még kizárólag a fiatalok elhelyezkedését támogatta a projekt, később azonban bővült a kedvezményezettek köre, kitalálói pedig dalba is öntötték a Start kártya lényegét.

Jelenleg mintegy 64 ezer érvényes Start, Start Plusz vagy Start Extra kártyával vesznek igénybe munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűnek számító munkavállalók különböző mértékű járulékkedvezményeket a Start program keretében. 2005 óta pedig mintegy 164 ezer fiatal igényelte a Start kártyát - írja a Napi Gazdaság.

A legtöbben az eredeti Start kártya nyújtotta lehetőséggel élnek. A kártyával rendelkező pályakezdők foglalkoztatója a pályakezdő munkába állása utáni első évében a bruttó bér 17 százalékát, második évben pedig 7 százalékát kitevő munkaadói járulékkedvezményre jogosult. Felsőfokú végzettségűek foglalkoztatása esetén ugyanezek a kedvezmények az első 9, illetve az azt követő 3 hónapra érvényesek.

A hasonló mértékű kedvezményeket nyújtó Start Plusz kártya segítségével többek között a munka világába visszatérő kismamák kaphatnak kedvezményeket. A tartósan álláskereső hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedését elősegítő Start Extra kártya pedig az igénylését követő egy éven belül mentesíti a munkaadót a teljes (27%-os) társadalombiztosítási járulék megfizetése alól, és a második évben is 17 százalékpont kedvezményt biztosít.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?