21 °C Budapest

Gyes visszaállítás: vannak nyitott kérdések

2010. június 18. 08:32

Kormányzati forrásokból többször is elhangzott, hogy első intézkedéseik között visszaállítják a 3 éves gyest, de csak 2012-től. Az azonban még kérdés, hogy mi lesz az ez idő alatt születendő gyerekkel. Ezek a hektikus döntések rosszat tesznek a családok gyermekvállalási hajlandóságának - mondta a Klubrádiónak Pataki Éva, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke.

Az elnök  elmondta, a kormány szakmai indoka az, hogy akkor jut oda a jelenlegi gyedes korosztály, ekkortól adnák meg visszamenőleg az anyasági juttatást. A visszaállításkor azonban nem jelentek meg a korrekt érvek, hogy kiknek milyen körülmények között és mikor érdemes meghosszabbítani a gyest és a gyedet.

Az anyák sem egyforma anyagi lehetőségek között élnek, a nagyvárosi jobban kvalifikált nők valószínűleg hamarabb visszamennek dolgozni, szemben az elmaradottabb térségben élőknél. Emellett tévedés, hogy az egy évig járó anyasági juttatás segély lenne - hívta fel a figyelmet Pataki Éva.

Az elnök szerint az is fontos lenne, hogy tudjanak az anyák választani, hogy hol helyezik el gyermeküket, milyen munkát és mennyi ideig választanak a későbbiekben a gyermek nevelése alatt. Ezt a kérdést eddig senki nem vizsgálta, ami viszont problémás.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 13. 19:17