"Kőkemény" kartellben való részvétel miatt a mai tárgyalásán 7 milliárd 178 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A megbírságolt négy, illetve egy további vállalkozás magyarországi vasútvonalak, vasúti vonalszakaszok felújítására, átépítésére, rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárások kapcsán előzetesen megállapodott a piac majdani felosztásáról, annak elveiről és egyes esetekben a győztes személyéről. Bírsággal nem sújtott, de a megállapodásban résztvevő ötödik vállalkozás engedékenységi kérelemmel élt a GVH felé, azaz olyan bizonyítékokat szolgáltatott, amely elengedhetetlen volt a jogsértés feltárásához. Ilyen esetben, ahogyan most is, a vállalkozás mentesül a bírságkiszabás alól.
A GVH döntése alapján a Colas-csoporthoz tartozó Colas Zrt. 1,5 milliárd Ft, a Swietelsky- csoporthoz tartozó MÁVÉPCELL Kft. 2,1 milliárd Ft, a MÁV MTM Rt. f.a. 178 millió Ft, a STRABAG-csoporthoz tartozó Szentesi Vasútépítő Kft. 3,4 milliárd Ft versenyfelügyeleti bírságot köteles megfizetni.
A jogsértő vállalkozások a feltárt bizonyítékok szerint 2004. november 29-i találkozójukon általános piacfelosztó megállapodást fogadtak el. Ennek lényege az volt, hogy megállapodtak
- a 2004-es Kecskemét - Kiskunfélegyháza tender,
- a 2004-ben kiírandó Rákospalota - Újpest tender,
- a 2005-ben kiírandó Cegléd - Szolnok tender,
- az ugyancsak 2005-ben kiírandó győri tender, és
- a szintén 2005-ben kiírandó 2005-ös Zalaegerszeg - Ukk tender és a jelenleg is kivitelezés alatt álló Ukk - Boba vágányszakasz rehabilitációjára kiírt tender egymás közötti felosztásáról. Ezek közül a piacfelosztás elveit a találkozókor már kiírásra került Kecskemét - Kiskunfélegyháza tender kapcsán részletesen meghatározták, míg a további kiírandó tenderek vonatkozásában arról határoztak, hogy ezen munkákból mindenki arányosan részesül majd. A potenciálisan kiírandó tenderek a két zalai tender, a Cegléd - Szolnok vonalon kiírandó egy tender, az Újpest - Rákospalota vonalon kiírandó egy tender és a Győr állomás részleges átépítésére kiírandó egy tender voltak.
A versenykorlátozó megállapodásban résztvevő vállalkozások elsődleges célja az volt, hogy a fenti közbeszerzési eljárások nyertesei közülük kerüljenek ki. A megállapodás része volt, hogy az abban résztvevő többi tagot alvállalkozóként vonják be vagy a projekt megvalósítása során, vagy egy másik közbeszerzési eljárásban közülük jelöljék meg a tender nyertesét. Így a vizsgált magatartások célja egyben az is volt, hogy a többi potenciális, akár más tagállamban honos pályázót kiiktassák, ezzel stabilizálják magyarországi piaci részesedésüket, és egyben gátolják az új belépők piacon való megjelenését. Mindemellett cél volt a projektek elnyeréséért folytatott verseny "negatív" hatásainak mérséklése vagy kizárása. Ilyen lehet például a verseny eredményeképpen létrejövő, a vállalkozások számára kisebb profittal járó árszínvonal alacsony volta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A GVH határozata ismételten jelzi: a súlyos jogsértést elkövető kartellezők különösen magas bírságokra számíthatnak. Ugyanakkor a Vasútépítők Kft. nem kapott bírságot, mivel a cég az eljárás során az ún. engedékenységi politika keretében együttműködött a GVH-val. Ezen együttműködés révén ugyanis a versenyhatóság olyan információkhoz jutott hozzá, amelyek által a fent ismertetett komplex jogsértés bizonyíthatóvá vált. Mint azt a most lezárt eljárás is mutatja, megfelelően működik a kartellek feltárását elősegítő engedékenységi politika, hiszen általa súlyos bírságtól mentesülhet a hatósággal együttműködő vállalkozás.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







