18 °C Budapest

Fogyasztói csoportok között csapott szét a GVH

Pénzcentrum
2010. május 27. 14:32

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésében összesen közel 45 millió Ft bírságot szabott ki 4 vállalkozásra, mert azok a 2008. szeptember 1. és 2009. szeptember 7. közötti időszakban a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos, nyomtatott sajtóban megjelent reklámokkal fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak.

A GVH 2010. május 25-én hozott döntése értelmében a 2003-ban bejegyzett Euro Correct Consulting Kft 9.300.000 Ft, az Euro Correct korábbi ügyvezetőjének tagságával 2009-ben alapított Group Saving Kft. 8.900.000 Ft, a szintén 2009-ben, az Euro Correct egyik tagjának és vezető tisztségviselőjének tagságával és vezetésével alapított Group Center Kft. 21.000.000 Ft, a New Face Média Kft. pedig 5.000.000 Ft bírság megfizetésére köteles.

A fenti vállalkozások fogyasztói csoportokat szervező, kezelő, népszerűsítő tevékenységével kapcsolatban a nyomtatott sajtóban, szórólap formájában, illetve az EuroCorrect és a Group Saving honlapján közzétett tájékoztatások kerültek górcső alá. A GVH most is leszögezte, hogy önmagában az a körülmény, hogy a tisztességtelen magatartás hatására a fogyasztó felveszi a kapcsolatot a vállalkozással, már kifogásolható, hiszen ennek során a vállalkozás "meggyőzheti" a fogyasztót, "ráveheti" a vállalkozás számára előnyös döntés meghozatalára. A nyomtatott sajtóban megjelent, a jelen eljárásban vizsgált reklámok kétségkívül alkalmasak voltak a fogyasztó döntésének befolyásolására, amelyet önmagában az a tény is igazol, hogy folyamatosan szükségesnek ítélték a reklámok közzétételét, hiszen a vállalkozások leendő ügyfelei számára ez jelentette a kapcsolatfelvétel alapját. Kiemelendő továbbá, hogy a reklámokban használt "BAR-listásoknak és nyugdíjasoknak is" szlogennek fontos figyelemfelkeltő hatása van, ráirányítja a hirdetésre azon kiszolgáltatott fogyasztói csoportok figyelmét, akik a szolgáltatás elsődleges célcsoportját jelentik.

A GVH a nyomtatott sajtóban megjelent reklámok kapcsán megállapította, hogy a fogyasztó részére kínált összeg mértékére, a futamidőre és a havi törlesztőrészletre utaló reklámok elolvasásakor a fogyasztó az azokban használt kifejezéseknek a mindennapi életben elfogadott általános jelentése alapján, a reklám összhatása eredményeként arra a következtetésre juthatott, hogy a reklámozott szolgáltatás igénybevétele esetén azonnal hozzájuthat az általa igényelt összeghez, amelyet ezt követően havonkénti törlesztéssel fizet vissza. A reklámok alapján a fogyasztóban fel sem merülhetett, hogy a kívánt dologhoz sorsolás útján vagy előtörlesztés-vállalással (a szerencseelem által befolyásoltan), esetleg 5-10-15 év elteltével juthat hozzá, s ahhoz a tagok befizetéseire (egyfajta belső hitelezésre) van szükség.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?