24 °C Budapest

Adóznom kell, mit csináljak?

Pénzcentrum
2009. december 28. 08:47

A vállalkozási tevékenységet nem folytató és áfa fizetésére sem kötelezett magánszemélyek, vagyis az alkalmazottak három módon tehetnek eleget az idei év jövedelmei után az adóbevallási kötelezettségüknek.

Akit nem riaszt el az adóbevallási ív, saját maga is kitöltheti a dokumentumot, ez esetben május 20-ig kell eljuttatni az APEH-hez a bevallást, és addig kell rendezni az esetleg fennálló adófizetési kötelezettséget is. A munkaadónak még január végéig az alkalmazott rendelkezésére kell bocsátania az adott évi jövedelmeket tartalmazó kimutatást.

Akinek idegen a hosszú nyomtatvány, a munkaadót is felkérheti az adóbevallás elkészítésére - amennyiben megfelelnek a személyi jövedelemadóról szóló törvényben részletezett feltételeknek. Ez esetben a bevallással egyenértékű nyilatkozatot január 31-ig kell eljuttatni a munkáltatóhoz. Az adóbevallás elkészítéséhez szükség lesz a máshonnan származó jövedelmek igazolására, amit legkésőbb március 20-ig kell átadni a munkaadónak. Az adóalapot és az adót május 20-ig állapítja meg a munkaadó, s erről igazolást ad a foglalkoztatottnak. Magát az adómegállapítást pedig a következő hónapban, június 10-ig továbbítja elektronikus úton az adóhatósághoz.

A munkáltató nem köteles elkészíteni helyettünk a bevallást, a felkérésre nemet is mondhat. Ez esetben sem kell kétségbe esni, mert az önadózás mellett másik lehetőség is van: rábízhatjuk magunkat az APEH gondjaira, ha megfelelünk a törvényi feltételeknek. Az egyszerűsített bevallásnál mindössze annyi a dolgunk, hogy február 15-ig a megfelelő nyomtatványon vagy elektronikus úton bejelentjük az adóhatóságnak, hogy az adókötelezettség teljesítéséhez ezt az utat választottuk. A bejelentéssel egyidejűleg nyilatkozatot kell tenni a bevallás kitöltéséhez - különösen az adókedvezmény érvényesítéséhez - szükséges azon adatokról, amelyek nem szerepelnek az adóhatóság nyilvántartásában.

Az adóhatóság az adózó nyilatkozata, a havi adó- és járulékbevallások, továbbá az egyéb adatszolgáltatások alapján megállapítja az adó alapját, a befizetendő, illetve visszatérítendő adót. Az ezeket tartalmazó egyszerűsített adóbevallást az annak alapjául szolgáló adatokkal együtt az APEH április 30-ig postán vagy elektronikus úton kiküldi az adózónak. Amennyiben az ember nem ért egyet a feltüntetett adatokkal, javíthatja a bevallás adatait.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az adózónak az egyszerűsített bevallást - a javításokkal, ha erre szükség van - május 20-ig kell visszaküldenie az adóhatóságnak, ügyelve arra, hogy az aláírás le ne maradjon. Az adóhatóság az adózó javítása alapján ismét elvégzi a számításokat, s ennek alapján a befizetendő vagy visszatérítendő adó összegéről június 20-ig értesíti az adózót. Az adatok javítása esetén az értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül kell megfizetni az adót.

Ezt a bevallási formát azok választhatják, akiknek bevétele kizárólag munkáltatóktól (vagy más besorolású kifizetőktől) származik, s amelyből már korábban levonták az adót vagy adóelőleget. Nem kizáró ok, ha valaki ingó vagy ingatlan vagyoni értékű jog átruházásából is tett szert jövedelemre. Ki vannak zárva viszont az egyéni vállalkozók, az ekho-zók, illetve az évi 600 ezer forint feletti jövedelmet szerző őstermelők is.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.08.15 19:43
Gondoltam rá, hogy az AI-vel csináltatok egy magyar összefoglalót erről a 2 napos videóról, de lecsu...
laskainelli  |  2025.08.15 09:57
Miért lesz szexmentes egy házasság? És hogyan lehet újraéleszteni az intimitást? Több párkapcsolatb...
coachco  |  2025.08.05 18:51
Idén másodszor bicajoztuk körbe Mádról indulva a Tokaj-hegyet. Ez háztól-házig nekünk 54 kilométer v...
hrdoktor  |  2025.08.01 12:16
Sokan már a tavasz beköszöntével diétázni és sportolni kezdenek, hogy a strandszezonra formába lendü...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 17. vasárnap
Jácint
33. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 17. 07:45