6 °C Budapest

Vallott a TV2 kirúgott sztárja: ő kereste a legkevesebbet a sorozatban

2009. december 27. 11:02

Kilenc hónappal ezelőtt láthattuk utoljára a Jóban Rosszban sorozat Rozijaként Várdai Anikót. A szerepe meglehetősen tragikus véget ért, a történetből úgy írták ki, hogy meghalt a klinikát ért terrortámadásban.

A színésznő úgy érezte, hogy 4 éven át anyagilag kihasználták, mert ő kereste a legkevesebbet a szereplők közül, és a hónap végén sokszor még 5000 forintot sem tudott félretenni. Kilátástalannak érezte a helyzetét, és elmondta, szeretne képernyőn maradni, de a stressz miatt semmilyen ötlet sem jut eszébe.

Anyagilag is igen rosszul érintette, hogy kiírták a sorozatból, hiszen a hitelét továbbra is fizetnie kell. Korábban volt egy vállalkozása is, de az nem nagyon ment, állítása szerint egy lakásra való pénzt bukott rajta.

Anikó reménykedett, hogy jobbra fordul a sorsa - úgy tűnik, hamarosan rendeződik is az élete. A színésznő szülei büféjében fog dolgozni, ám ez csak ideiglenes munka számára, vannak további tervei, ezekről azonban egyelőre nem szeretne beszélni.

Lakását valószínűleg eladja, mivel kell a pénz a terveihez, aki hamarosan babát is szeretne. Azt még nem döntötték el, hogy itthon vagy külföldön tervezik-e az életüket (Forrás: ma.hu, ingatlan.net).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

8,5 milliós lakáshitelt nyög a TV2 kirúgott sztárja: kenyéren és vízen élnek

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31