10 °C Budapest

Cafeteria: az adókínzás az önkéntes nyugdíjkasszákat is elérte

Pénzcentrum
2009. december 7. 08:17 3 perc

Egy év alatt közel 70 ezer tag mondott búcsút az önkéntes nyugdíjpénztáraknak. A távozók főként kényszerből - például a munkahely elvesztése vagy a hiteltörlesztő részletek megugrása miatt - döntöttek a kilépés mellett - írja a Napi.

Az idei III. negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámának apadása - derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) által közzétett adatokból. Erre a válság előtt sohasem volt példa. Egy év alatt majdnem 70 ezren mondtak búcsút ennek az öngondoskodási formának.

Sajnos egyre gyakoribb, hogy a felvett tőkét terhelő adó ellenére is a megtakarítás nem nyugdíjcélú felhasználását választják a pénztártagok - mondta az Erste Nyugdíjpénztár. Ludvai Judit, az Aegon Magyarország Pénztárszolgáltató vezérigazgatója szerint is tény, hogy az elmúlt évben sokkal többen nyúltak hozzá a megtakarításukhoz, még annak ellenére is, hogy ezzel veszteséget realizáltak. Lehoczky László, az MKB kasszák vezetője úgy véli, május óta az adótörvények lebegtetése, a sokkoló hírek, majd a bejelentett adóváltozások elbizonytalanították a cégeket.

Visszaesett a szerződést kötők száma, a tagi belépések jelentősen csökkentek. Mostanra azonban úgy látszik, hogy egyre többen előremenekültek. Az MKB Nyugdíjpénztár önkéntes ágában azonban a bevételek várhatóan az idén csak megközelítik a 7,5 milliárd forintot, ami azt is jelzi, hogy itt már bekövetkezett a tagdíjbevétel csökkenése. Abban bíznak, hogy az idei jó hozameredmények újból megnövelik a befizetési hajlandóságot.

A Dimenzió - tudtuk meg Zólomy Orsolya ügyvezető-helyettestől - 40 %-os bevételkiesésre számít. Ennek elsődleges oka, hogy nemcsak a 25 %-os adóteher apasztja a pénztárhoz érkező befizetést, a válság következtében több munkáltatónál a cafeteria keret egésze is jelentősen, közel 20 %-kal csökken. A tervezett adószabályok az egyes pénztárak tagdíjbevételeit akár 25-30 %-kal is visszavethetik, így azok elfogadásakor át kell majd számolni a pénzügyi terveket és valószínű, hogy növelni kell a befizetések működési tartalékra jutó részét - vonta le a következtetést a Generali.

Az egész önkéntes pénztári szektorban általános nézet, hogy aligha lehet majd elkerülni a tagi levonások növelését. Jelenleg a működési és a likviditási alapra szinte mindenütt 10 % alatti a levonás. A PSZÁF adatai szerint viszont az önkéntes nyugdíjkasszák működési célú bevételei nem fedezik a kiadásokat. A veszteség az első három negyedévben már megközelítette az 1 milliárd forintot. Az egészségpénztárak esetében a működési jellegű kiadások ugyanebben az időszakban 1,8 milliárd forinttal haladták meg az ilyen célú bevételeket.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az önkéntes pénztárak közül szinte csak a Patika-csoport nem számít drámai fejleményekre. Mint a kasszák vezetője, Lukács Marianna elmondta: a munkáltatók visszajelzése alapján az esetek döntő többségében fenn kívánják tartani a patikapénztáras befizetést, és sok helyen megpróbálják kigazdálkodni a 25 %-os plusz adóterhet is. Lukács úgy véli (és ezen a téren nincs egyedül), hogy jövőre a cafeteria legkedvezőbb eleme marad az egészségpénztár, hiszen kiesik a hideg étkeztetés, a meleg étkeztetés pedig számos kis településen nem érhető el, viszont gyógyszertár mindig van a közelben. Lehoczky László nem ennyire optimista. Mint elmondta, az MKB Egészségpénztárban az éves befizetések eddig - a tervet meghaladva - 7 milliárd forintra rúgnak, jövőre azonban jelentős csökkenés várható.

Kijöttek az előzetes nyugdíjpénztári hozamok: klikk a táblázatra!

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?