Szükség van a gazdagok adóterhelésének növelésére a válság miatt - ez a gondolat a világ egyre több országában terjed. Több államban már a tényleges cselekvésig is eljutottak a döntéshozók, másutt még csak a tervezgetésnél vagy a vitáknál tartanak.
Nagy-Britanniában Alistair Darling pénzügyminiszter a legfelső szja-kulcs 50 százalékra emelését javasolja, alig néhány hónappal azt követően, hogy a mostani 40 százalékos ráta 45-re növelését ajánlotta. Ez a kulcs csak évi 150 ezer font (48 millió forint) jövedelem felett lép be, s csupán a britek egy százaléka keres ennél többet.
A válság által Nyugat-Európában leginkább sújtott Írország minden jövedelemkategóriában az adó emelésére kényszerül, ám eltérő mértékben. A 8,65 eurós minimális órabéren foglalkoztatottak (ők évente 17 684 eurót keresnek heti 39 óra munkával) adóterhe heti 7 euróval emelkedik, az évi 100 ezer eurónál (28,5 millió forintnál) többet keresőké viszont 300-zal. Brian Lenihan pénzügyminiszter indoklása szerint azoknak kell a legtöbbet fizetniük, akik ezt a leginkább meg tudják engedni maguknak.
Az Egyesült Államokban Barack Obama elnök azt javasolta, hogy az évi 250 ezer dollárnál (53 millió forintnál) többet keresők adókedvezményeit csökkentsék, faragják le az évi 500 ezer dollárnál nagyobb állami szubvencióban részesülő agrártermelők támogatásait, s emeljék meg az örökösödési adót. Az utóbbi megvalósulni látszik, ám az előbbi kettő elvérzett a kongresszusi képviselők ellenállásán.
Németországban a szeptemberi szövetségi parlamenti választásokra készülő szociáldemokraták azt tették kampányuk egyik fő témájává, hogy 47 százalékra kellene emelni a jelenlegi 45 százalékos legfelső szja-kulcsot. Elemzők szerint azonban nem valószínű, hogy ez megvalósul, mivel a választás legfőbb esélyesének tűnő keresztényunió-pártok inkább adócsökkentésben gondolkodnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Franciaországban egyre többen szólítanak fel annak a szabálynak az eltörlésére, amelynek értelmében bármely polgár adóterhelése maximum a jövedelme 50 százaléka lehet (ez az úgynevezett bouclier fiscal). Legutóbb egy korábbi miniszterelnök, a kormánypárti Alain Juppé szólított fel a plafon megszüntetésére, ám Nicolas Sarkozy köztársasági elnök mindeddig mereven ellenállt, azt hangoztatva, hogy adóemelésre nem kapott mandátumot a választóktól.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








