Az elmúlt hetekben lezajlott állásbörzék általános tapasztalata az, hogy jóval kevesebb stand, kevesebb állás ám annál több érdeklődő van jelen. A álláskeresők közül most a számviteli és könyvvizsgáló végzettségűeknek kínálják a legtöbb állást.
A Budapest Műszaki Főiskola idei szezont megnyitó börzéjén mintegy 40 százalékkal kevesebb munkaadó vett részt, szám szerint 32 cég a tavalyi 54-hez képest. A szervezők így is elégedettek voltak, legalább meg tudták szervezni saját börzéjüket.
A kiállítók között - nem meglepő módon - kevesebb volt a munkaerő-közvetítő és az autóipari vállalat, másik oldalról viszont kellemes meglepetésként érte a kiállítókat, hogy az érdeklődők sokkal felkészültebben, határozottabb fellépéssel, céltudatosabban, egyre jobb nyelvtudással érkeznek, mint tavaly ilyenkor.
Hasonló tapasztalattal lett gazdagabb a HVG állásvására is, ahol a válság szintén megmutatkozott: 67 vállalat 1650 állással jelent meg, ami a tavaly tavaszi 112 cég kínálta 3000 pozícióhoz képest hatalmas visszaesés, miközben a látogatók nyolcezer feletti száma rekordot döntött.
A Budapesti Corvinus Egyetem múlt heti Karrier Expóján negyedével kevesebb kiállító és feleannyi állás volt jelen, mint tavaly ilyenkor. Néhány cégnél elárulták: míg tavaly konkrét ajánlattal is megjelentek a börzéken, idén legfeljebb csak a gyakornoki programjukat tudják kínálni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Budapest Banknál idén is elsősorban pénzügyi, gazdasági és informatikai végzettségű pályakezdőknek kínálnak egy-két éves rotációs vezetőképző programokat. A Deloittenál ugyanakkor idén több könyvvizsgálói pozícióba keresnek friss diplomásokat, mint tavaly.
Az április 8-án és 9-én rendezendő műegyetemi börzére is rekordot jelentő, 15 ezres tömeget várnak a szervezők - miközben náluk is mintegy harmadával kevesebb cég regisztrált tavalyhoz képest.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


