Mit mondj a főnöködnek, ha rajtakap?

Pénzcentrum
2009. április 2. 14:00

Rajtakapott a főnököd a munka közbeni Facebookoláson, YouTube nézegetésen? Ne izgulj, hivatkozz csak az alábbi kutatási eredményre!

Aki bizony számítógép, és internet közelében végzi a munkáját, szinte biztos, hogy fellép valamelyik közösségi oldalra, zenéket és videókat hallgat, illetve néz munka közben, vagy egyszerűen csak magánlevezéseket folytat ismerőseivel.

Persze igyekszünk mindezt suttyomban, a főnök háta mögött csinálni, nehogy kiderüljön, a napi 8 óra munkaidő jelentős részét nem épp "termeléssel" töltjük.

Egy nemrégiben napvilágot látott ausztrál felmérés azonban rácáfol a főnökök aggodalmára, ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a munkaidő alatt, szórakozásból történő internetezés javítja a dolgozók hatékonyságát.

A Melbournei Egyetem tanulmánya szerint azok a dolgozók, akik magáncélból neteznek munkaidő alatt, átlagosan 9 százalékkal hatékonyabban dolgoznak társaiknál, ugyanis koncentráló képességük emelkedik ettől a tevékenységtől - adta hírül a Reuters.

Mindezt Brent Coker, a tanulmány szerzője azzal magyarázza, hogy az időnkénti, és rövid ideig tartó munkamegszakítás segít a kikapcsolásban, hogy azután visszatérve az adott feladathoz, nagyobb koncentrációra legyünk képesek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A felmérésben résztvevő mintegy 300 dolgozó közül egyébként 70 százalék vallotta be, hogy rendszeresen használja munka közben az internetet magáncélú szörfölgetésre, azon belül is leginkább különféle termékek keresésére, online hírportálok olvasgatására, online játékokra, YouTube-olásra.

Akadnak olyan cégek, ahol ezt megakadályozandó, több milliót költenek különféle szoftverekre, amelyek blokkolják az ilyen és ehhez hasonló oldalakat, hiszen a kieső munkaidő kieső bevételeket is jelent számukra.

Coker eredményei azonban ezt most cáfolni látszanak, igaz csak abban az esetben, ha valóban módjával, munkaidejük kevesebb mint 20 százalékában szörfölgetnek a dolgozók a neten.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem