A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai az elmúlt napokban több budapesti szórakozóhelyen tartottak ellenőrzést, ahol a zeneszolgáltatással kapcsolatos jogdíjjak megfizetését, és a szerzői jogok érvényesülését vizsgálták, valamint ezzel összefüggésben vizsgálták, hogy a zenei szolgáltatást nyújtó alkalmazott munkáltatója által be van-e jelentve.
Az ellenőrzések alkalmával három DJ nem tudta a zeneszolgáltatáshoz kapcsolódóan a zeneszerzők és kiadók részéről fennálló jogdíjigény megfizetését igazolni, továbbá a zeneszolgáltatás másolt zenei CD-kről történt.
A pénzügyőrök 3 budapesti szórakozóhelyről összesen 328 db másolt zenei tartalommal ellátott CD-t foglaltak le, és a 3 lemezlovas ellen szerzői, illetve szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt eljárást indítottak.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








