Baj van a luxusadóval

Pénzcentrum
2008. december 16. 08:15

Alkotmányellenes a százmillió forintnál értékesebb ingatlanokra kivetett luxusadó - mondta ki hétfőn az Alkotmánybíróság (AB). Mostantól tehát ilyen adót az önkormányzatok nem vethetnek ki, ez azonban mégsem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is szüntetnék - írja a Népszabadság.

A jogszabály megsemmisítését magánszemélyek mellett az ombudsman is kezdeményezte. A döntés indokolásában az alkotmánybírák felhívták a figyelmet arra, hogy önmagában az ingatlanok megadóztatása, illetve az, hogy az adót számított érték alapján vetették ki, nem alkotmányellenes. A baj sokkal inkább azzal van, hogy az érintetteket gyakorlatilag megfosztották a jogorvoslat lehetőségétől.

Az ingatlanok értékét az önkormányzatok helyi rendeletben állapítják meg, ezt pedig magánszemélyek nem támadhatják meg, vagyis a számított értéket érdemben senki nem kifogásolhatta. A közigazgatási hivatalok tehetnének ugyan észrevételt, de ebben az esetben ez szóba sem jöhetett, hiszen a helyhatóságok a luxusadó ügyében egyértelmű törvényi felhatalmazás alapján jártak el.

HR BLOGGER
legacykft  |  2021.05.14 18:55
Az utóbbi években nagyon keresetté és trendivé vált Agile Coach-nak lenni. Az álláshirdetések tele v...
hrbonbon  |  2021.05.14 18:06
Article written by Zineb Krafess, Researcher AIMS International  Morocco In 2020, recruitment has...
perfekt  |  2021.05.13 10:30
A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló, többször módosítot...
vezetoi-coaching  |  2021.05.12 15:36
Duolingo „használati utasítás” (blogokból szedtem össze, de alapvetően a saját gyakorlati tapasztala...
hrdoktor  |  2021.05.10 06:35
A munkahelyi egészségvédelem részeként az elhízás megelőzésével is foglalkoznunk kell. [...] Bőve...
NAPTÁR
Tovább
2021. május 15. szombat
Zsófia, Szonja
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?