5 °C Budapest

Csökken a bérnövekedés

Pénzcentrum
2008. október 17. 09:24

2008 januárja és augusztusa között az öt főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál, valamint a költségvetési intézményeknél átlagosan 2 millió 754 ezer fő volt az alkalmazásban állók létszáma, azaz csökkent az előző havi adathoz képest - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.

 


Az év első nyolc hónapja során a költségvetési intézményekben összesen közel 4,5 százalékkal csökkent az alkalmazásban állók létszáma, míg a versenyszférában kismértékben, 0,1 százalékkal emelkedett.

Január és augusztus között a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 400 Ft volt. A fizikai foglalkozásúak 89 500 forintot, a szellemi foglalkozásúak pedig 154 800 forintot vihettek haza. A nettó kereset így átlagosan 7,1%-kal volt magasabb az előző évinél, amelyen belül is a versenyszférát 8,1%-os, a költségvetési szervezeteket pedig 5,5 %-os növekedés jellemezte.


A 6,8 százalékos infláció mellett 0,3 százalékkal emelkedett a reálkereset az előző év azonos időszakához képest. Hogy miért fontos a reálbéreket vizsgálni? Ez az a termékmennyiség, amelyet adott munka elvégzéséért kapott pénzünkért vásárolhatunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 23. kedd
Viktória
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?