Holnapig lehet pótfelvételire jelentkezni az egyetemekre, főiskolákra. A lehetőséggel azok élhetnek, akik egyetlen felsőoktatási intézménybe sem kerültek be a ponthatárok meghirdetését követően, illetve nem jelentkeztek a tavaszi eljárás során. A diákok alap-, egységes, osztatlan képzések és felsőfokú szakképzések esetében 1633 szak közül választhatnak, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára 573 mesterképzési szakot hirdettek meg.
Ezek leginkább költségtérítéses képzések, de a mesterképzések és felsőfokú szakképzések között találhatók államilag támogatott szakok is. A pótfelvételi eljárás során csak egy felsőoktatási intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni.
Erre a célra külön pótfelvételi jelentkezési lap készült, a felvételt ennek a lapnak a kitöltésével és beadásával kell kérni. A felvételi eljárás díja 5 ezer forint. A jelentkezési lapokat közvetlenül a felsőoktatási intézményhez kell küldeni. A jelentkezési laphoz a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban megjelölt iratokat (középiskolai bizonyítvány, érettségi bizonyítvány, felsőfokú végzettség esetén oklevél és a leckekönyv másolata, többletpontra jogosító igazolások) kell csatolni, illetve azokat a teljesítményeket, eredményeket kell igazolni, amelyeket a felsőoktatási intézmények a jelentkezés elbírálásához kérnek.

Fizetésükről vallottak ukrán, ázsiai vendégmunkások: ennyi pénzért veszik el magyar melósok munkáját
A 2025. 32. heti összefoglalónkban a legfontosabb magyar gazdasági és társadalmi témákat gyűjtöttük össze.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


