Egy 2,7 milliárd fontos (850,5 milliárd forint) kompenzációs csomag keretein belül a pénzügyminiszter bejelentette, hogy azok az alacsonyabb fizetéssel rendelkező dolgozók, akik egy korábbi intézkedés keretein belül több adót fizethetnek, 120 fontnyi (37,8 ezer forint) adócsökkentést kapnak, vagyis az adómentes határt 600 fonttal (189 ezer forint) megemelik.
A pénzügyminiszter nyilatkozatában azt mondta, hogy az alacsony és közepes jövedelmű családokon szeretne segíteni a lehető leghamarabb. A becslések szerint a lépés közel 22 millió embert érint, ennyien fognak 120 fonttal (37,8 ezer forint) kevesebb adót fizetni.
Azok a háztartások, amelyek érintettek a helyzetben, összesen 5,3 millióan vannak. Közülük 4,2 millió nagyjából annyit kap vissza, mint amennyit korábban elveszített az adóemeléssel, 1,1 millióan pedig nagyjából annak a felét. Az adómentes határ emelése a kincstárnak 2,7 milliárd fontjába (850,5 milliárd forint) fog kerülni, és visszamenőleg április 6-tól lesz érvényben az intézkedés. Az intézkedés szeptemberben lép hatályba, amikor egy összegben 60 fontot (18,9 ezer forint) fizetnek vissza az érintett dolgozóknak, majd minden hónapban további 10-et (3,15 ezer forint).
A könnyítés az alacsony jövedelemmel rendelkezők számára azért is fontos, mert a magasabb adók mellett az embereknek az egyre nagyobb összegű számlákkal is szembe kell nézniük, jelentette ki Darling. Sok politikus azonban csak politikai fogásnak tartja az intézkedést, azt sejtve a háttérben, hogy a kormány bolondnak nézi az embereket, olyanoknak, akik nem veszik észre, hogy átverik őket.
A tavalyi intézkedések hatásai ugyanis még mindig jelen vannak a brit közhangulatban, ugyanis eltörölték a kezdő jövedelmekre kiszabott alacsony adókulcsot. Emiatt Darling jelentős nyomás alatt állt, ugyanis ez szinte teljes mértékben azokat érintette, akik alacsony éves jövedelemmel rendelkeznek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az intézkedés nyilvánvalóan hatással lesz a következő választásokra, de az tény, hogy még így is 1,1 millió ember veszített fejenként 100 fontot (31,5 ezer forint) a tavalyi reform miatt.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







