9 °C Budapest

Itt a vég: érték alapon fogjuk fizetni az építményadót!

Pénzcentrum
2007. november 6. 08:45

Tegnap mindenki összefogott mindenkivel, hogy az új adótörvények az "igényeknek megfelelően" legyenek megszavazva, csak nem egyszerre. Az MSZP egyedül maradt a két másik nagyobb párttal, a Fidesszel, és az SZDSZ-szel szemben az építményadó értékalapú bevezetésének elvetésében, így bekövetkezett amitől féltünk, ezentúl értékalapon kell majd fizetni ezt az adónemet - írja a Népszabadság.

Az MSZP terve miszerint 2009-től továbbra sem lenne kötelező az önkormányzatok számára az adó értékalapon történő kivetése, nem lelt támogatásra, így maradt az eredeti terv. Vagyis ha egy önkormányzat adóval szeretné sújtani a terültén fekvő ingatlanokat, akkor azt már csak értékalapon teheti meg.

Az ingatlanadó bevezetéséről pedig továbbra is folynak az egyeztetések, vagyis ezen a téren még lehet változásra számítani. A legnagyobb megoldásra váró kérdés az ingatlanok értékének egységes számítási módszerének kidolgozása, ráadásul az ehhez szükséges adatok nem állnak a települések rendelkezésére.

A másik nagy kérdés a tegnap esti szavazáson a kisadók (a szakképzési, a rehabilitációs hozzájárulás, és az innovációs járulék) összevonása volt, amiben viszont az MSZP megkapta az ellenzék segítségét, vagyis jövőre még biztosan minden marad a régiben.

A bankok is megnyugodhatnak egy időre, mivel a várható veszteségekre képzett céltartalék megadóztatását nem tudta keresztülvinni az MSZP, így megússzák az összesen közel tízmilliárdos többletteher fizetését.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azt a javaslatot, miszerint a személyi jövedelemadó sávhatárát 1,7 millió forintról 1,9 millió forintra emelnék, viszont elutasították. A kormány rendelkezésére ugyanis nem áll a kiesést finanszírozó fedezet, így ezzel még várnunk kell.

Abban viszont egységesen egyet értett minden párt, hogy a vállalkozók 16 százalék helyett csak 10 százalék adót fizessenek 50 millió forint éves bevétel alatt ha teljesítik a foglalkoztatásra, nyereségre, és a fejlesztési tartalék képzésére vonatkozó feltételeket, így legalább ők fellélegezhetnek egy kicsit.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?