1 °C Budapest

Kiemelkedő arányú a feketefoglalkoztatás a szórólapozás területén

Pénzcentrum
2007. szeptember 26. 10:18

Az utcai szórólapozási tevékenységre vonatkozóan az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelősége 2007. július 19-20-án tartott ellenőrzést. A vizsgálat eredménye szerint a szórólapozási tevékenységet végző munkavállalók esetében a szabálytalanságok nagyobb arányban fordulnak elő, mint egyéb foglalkoztatási módoknál. Mivel az ellenőrzéssel érintett munkavállalók 70%-át érintette a feketefoglalkoztatás, ezért indokolt volt újra megvizsgálni e tevékenységet ellátók foglalkoztatási gyakorlatát, de ezúttal az ország több nagyvárosában is - olvasható az OMMF honlapján.

Ellenőrzési tapasztalatok

Az esős idő miatt elsősorban az aluljárókban és bevásárlóközpontokban folytatott akcióellenőrzés eredményei igazolták azt a feltevést, miszerint a szórólapozókat foglalkoztatók körében kiemelkedő a feketefoglalkoztatás aránya. Az ellenőrzött 36 munkáltató közül 24 vállalkozásnál (67%) volt megállapítható a munkaszerződés, illetve bejelentés nélküli foglalkoztatás. Az akcióvizsgálatba bevont 82 munkavállalóból 41 főt (50%) érintett a szabálytalan foglalkoztatás. Ez az eredmény azt mutatja, hogy emunkáltatói körre változatlan arányban jellemző a jogsértő foglalkoztatói gyakorlat.

A munkaszerződés és bejelentés nélküli, illetve jogsértő AM könyves foglalkoztatást elkövető munkáltatók 2/3-át a fővárosban leplezték le. A szabálytalan módon foglalkoztatott munkavállalók 73%-a ugyancsak Budapesten dolgozott. A jogsértéssel foglalkoztatott 18 év alattiak közül minden második (5 fő) szintén a fővárosban osztogatta a szórólapokat. Egy esettől eltekintve minden 15-16 év közötti foglalkoztatott esetében tudtak a szülők a munkavégzésről, a munkáltatók az ezt tanúsító írásbeli hozzájárulást is be tudták mutatni. Az
alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás szabályainak kijátszása ennél a foglalkoztatási formánál is sorozatosan előforduló probléma: a munkáltatók nem gondoskodnak az AM könyvek munkavégzés helyszínén tartásáról.

A fővárosi tapasztalatok szerint pozitív változások érzékelhetők a korábbi, ezt a területet érintő vizsgálat eredményeként. Kedvező változás, hogy a munkáltatók biztosítják a munkavállalók számára a jólláthatósági mellényt, a pihenőidőt, a védőitalt, illetve a munkavégzés előtt munkavédelmi oktatást tartanak. A tanúként meghallgatott munkavállalók nyilatkozatai is alátámasztották, hogy a foglalkoztatói magatartás javulása a korábbi vizsgálatok, illetve ezek sajtónyilvánosságának eredménye. A vizsgálat során tehát bebizonyosodott, hogy a munkaadók a korábbi ellenőrzések során elsajátítottakat alkalmazzák a gyakorlatban. Ezzel együtt tekintettel kell lenni arra is, hogy az esős idő miatt a munkavállalók közül többen az aluljárókban és nem a forgalomban dolgoztak.


A jelentések tanúsága szerint a szórólapozási tevékenység - legalábbis ebben az időszakban - a Budapesten kívüli nagyvárosokban nem volt számottevő. Az összességében feltárt feketemunka aránya arra utal, hogy elsősorban a nyári időszakban célszerű e tevékenységgel kapcsolatos munkajogi gyakorlatot akcióellenőrzések keretében visszatérően vizsgálni, mivel volt olyan munkáltató, aki a korábbi fővárosi ellenőrzés hatására kezdte érvényesíteni a foglalkoztatási előírásokat.

Példák

1. Egy autósiskola három munkavállalóját két helyszínen (Árpád hídi metróállomás, Határ úti metróállomás) ellenőrizték. Mindannyian arról nyilatkoztak, hogy AM könyvvel végzik a munkájukat, de az AM könyv nem volt a helyszínen, mert azt a főnökasszonyuk magánál tartja az irodában.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

2. Egy pécsi Kft. egy fitness terem megnyitása előtt szóróanyagok terjesztésével reklámozta a szolgáltatást. Két - 16. életévét be nem töltött munkavállaló - szülők írásos engedélye és támogatása mellett - vállalkozott a munka elvégzésére. A fiatalok két óra időtartamban az utcán terjesztették a reklám kiadványokat, cserébe a
fitness centrum szolgáltatását kapták (1400 Ft értékben, amely két aerobic foglalkozáson való térítésmentes részvételt jelent). A fiatalok egyéb anyagi juttatásban nem részesültek, írásba foglalt munkaszerződéssel, APEH bejelentéssel nem rendelkeztek. A munkáltató képviselője elmondása szerint a két tanuló két barátnője gyermeke, és a szülők tudta, támogatása és beleegyezése mellett kérte fel őket a két órás munkára.

3. Egy tanácsadó és szolgáltató kft. két munkavállalót foglalkoztatott, akiknek feladata a TESCO áruháznál T-Mobile szórólapok terjesztése volt. Az egyik munkavállaló 17 éves volt, a munkavégzésről szóban állapodott meg. A másik munkavállaló 18. életévét betöltötte, szerződést - állítása szerint - egy diákszövetkezettel kötött,
azonban munkáltatóként a Kft-t nevezte meg. Bejelentve a Kft-nél nem volt.


Pozitív példa

Egy kft. három munkavállalót foglalkoztatott alkalmi munkavállalói könyvvel, azokat a helyszínen bemutatták. Az AM könyvek szabályosan ki voltak töltve és a közteherjegyek is be voltak ragasztva. A tanúk elmondása alapján a munkáltató komolyan vette a sajtóban megjelent híreket a korábbi szórólapos munkaügyi
ellenőrzésről és a Kft. biztosította számukra a védőitalt, az óránkénti 10 perces pihenőidőt és a jólláthatósági mellényt. A tanúk tájékoztatták a felügyelőket arról is, hogy a munkáltató részesítette őket munkavédelmi oktatásban is.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 12:08