2008. január 1-jétől vezetnek be egy új társadalombiztosítási ellátást, azzal a céllal, hogy az érintettek munkavégző képességét helyreállítsák, és elősegítsék a foglalkoztatását egy rehabilitációs eljárás keretében.
Jogosultak köre
Rehabilitációs járadékra az jogosult, aki 50-79 százalékos egészségkárosodást szenvedett és ezzel összefüggésben foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, kereső tevékenységet nem folytat, vagy a keresete legalább 30 százalékkal alacsonyabb a korábbi bér négyhavi átlagánál, rehabilitálható, az életkora szerint szükséges szolgálati időt megszerezte, és nem részesül egyéb társadalombiztosítási vagy munkanélküli ellátásban.
A járadékra jogosultnak kötelező a rehabilitáció sikeres megvalósítása érdekében az állami foglalkoztatási hivatal illetékes szervével együttműködni, és írásbeli megállapodásban kell vállalnia a rehabilitációs tervben foglaltak teljesítését. A megállapodásban rögzítik, hogy az ellátásban részesülő személynek mit kell megtennie azért, hogy ismét munkába tudjon állni, illetve, hogy ehhez milyen állami segítséget kap.
Járadék összege
A rehabilitációs járadék összege megegyezik az azonos szolgálati idő és átlagkereset alapján kiszámítható III. csoportos rokkantsági nyugdíj120 százalékával, és összege évente a nyugellátással azonos módon emelkedik.
Megállapíthatóság időpontja
2008. január 1-jét követően a járadék attól a naptól állapítható meg, amikor az összes jogosultsági feltétel teljesült, de legkorábban az igénybejelentés napjától. Ha az igénylő azon a napon terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, táppénzben, baleseti táppénzben részesül, a rehabilitációs járadékot csak az ellátás megszüntetésének napjától kaphatja.
A rehabilitációs járadékot a rehabilitációhoz szükséges időtartamra, de legfeljebb három évre lehet kapni. Ha a rehabilitáció nem volt sikeres, akkor az illető egészségi állapotától függően rokkantsági nyugdíjra vagy munkanélküli, szociális ellátásra válhat jogosulttá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A járadék összegéből nyugdíjjárulékot kell fizetni, így a járadékfizetés ideje beletartozik a nyugdíj szempontjából a szolgálati időbe. Adózás szempontjából a rehabilitációs járadék a rokkantsági nyugdíjjal esik egy tekintet alá. Egészségügyi ellátásra a járadékban részesülők a rokkantsági nyugdíjasokhoz hasonló módon jogosultak.
Járadék megszűnése
Megszűnik a rehabilitációs járadékra való jogosultság, ha a jogosult az ellátás megszüntetését kérte, az ellátás időtartama letelt, három hónapot meghaladóan, egybefüggően külföldön tartózkodik az illető.
További feltétel a megszűnésre, hogy kereső tevékenység folytatása esetén hat egymást követő hónapra vonatkozó kereset havi átlaga meghaladja a rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset 90 százalékát, de legalább a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét. Ha az egészségi állapotban olyan romlás következik be, amely a rehabilitációt lehetetlenné teszi, vagy a rehabilitációs megállapodásban foglalt kötelezettségeit felróható módon nem teljesíti az illető, ha az elrendelt felülvizsgálaton nem vett részt, vagy nem járult hozzá a szükségesnek tartott vizsgálatok elvégzéséhez, akkor sem jogosult a továbbiakban a járadékra.
Rehabilitációs pénzellátás igénylése
Az igényt a lakóhely szerint illetékes regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál kell benyújtani a megfelelő nyomtatványon, de az igény elektronikus úton is előterjeszthető.
Az egészségkárosodás mértékét és a rehabilitálhatóságot külön rehabilitációs szakértői szerv (bizottság) állapítja meg. Az ellátás megállapításáról a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóság határozattal intézkedik, a járadékot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






