Elvárás az elvárt adó pótlása

Pénzcentrum
2007. március 30. 09:00

Nagyarányú adócsökkentésről nem lehet szó, a gazdaság fehérítése lehet a célja az adóváltoztatásoknak - ebben egyetértett a kormány és a Fidesz pénzügyi vezetője. Veres János pénzügyminiszter olyan adóreform-elképzelésről beszélt, amelyben a munkáltatói járulékokkal bruttósítanák fel a béreket - írja a Népszabadság.

Ma benyújtja a kormány az elvárt adó helyébe lépő ellenőrzés-szigorítási rend tervezetét a parlamentnek. Veres János mára ígérte, hogy elszámolnak azzal a 60 milliárd forinttal, ami az elvárt adó kiesése miatt hiányzik - az összegnek ugyanis csak kis részét pótolhatja (főleg az idén) a rigorózusabb ellenőrzés. Arra azonban már csak Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnöke, volt pénzügyminiszter hívta fel a figyelmet: eleve eléggé túlzó volt a 60 milliárdos becslés. Ez - még az eredeti, minden kis nyereségű vagy vállalkozás által fizetendő elvárt adóval számolva is - azt jelenti: a veszteséges cégeknek és egyéni vállalkozásoknak átlagosan 60 millió forint körüli árbevételük kell legyen, és ennek alapján átlagosan évi 180 ezer forintnyi elvárt adót kellene fizetniük.

Abban persze a vita szereplői egyetértettek, hogy az adóreform egyik fontos kulcsa a gazdaság fehérítése - azt azonban már másként ítélték meg, minderre hogyan kellene törekedni. A pénzügyminiszter szerint az elvárt adó az egyik lépés, és annak az illegális foglalkozás lehetőségeinek csökkentése, az ellenőrzések fokozása. Varga úgy vélte: a jövedelemeltitkolás ellen ható kormányzati lépéseket kellene visszavonni: vagyis visszaállítani a családi adókedvezményt (mert ekkor érdek a bevallott kereset), és eltörölni a jövedelemalapú gázártámogatást (mert ekkor nem lesz érdek a jövedelem eltitkolása).

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19