25 °C Budapest

Kihagyják a ziccert a bankok?

Pénzcentrum
2007. július 9. 14:00

Az IBM és az Economist Intelligence Unit közös kutatása rávilágít, hogy a bankok és brókercégek többsége messze nem áll készen a folytatódó globalizációból adódó lehetőségek kiaknázására.

A 848 megkérdezett csúcsvezető 93%-a vélekedett úgy, hogy cége még nem elég globális. A kutatás eredményei szerint az elkövetkező két évtized során a pénzügyi piacok növekedésének több mint 60%-át a feltörekvő országok adják majd, a bankok és brókercégek számára ezért elengedhetetlenül fontos, hogy megfelelő jelenléttel rendelkezzenek a száguldó piacokon.

Az eredmények tanulsága szerint azonban az érintett cégek korántsem állnak készen a lehetőségek kihasználására. A legnagyobb hiányosságot a valóban globalizált menedzsment jelenti, melynek megfelelő példáját a szolgáltatják a svájci és az amerikai bankok, melyek csúcsvezetőiket Zürichben és New Yorkban tartják ahelyett, hogy világszerte szétküldenék őket.

Az anyag rávilágít arra, hogy a bankok és a brókercégek a jövőben a fejlődő piacokon kutathatnak tehetséges munkatársak után. Ahogy a piacok egyre bonyolultabbá válnak és a szofisztikáltabb termékek kerülnek előtérbe, a vezetők egyre inkább matematika és fizikus végzettségűeket keresnek a kulcspozíciókba a gazdasági papírokkal rendelkezők helyett. A kutatás szerint a közeljövőben elsősorban Indiából, Kínából, Oroszországból és Franciaországból szippanthatnak el tehetségeket a bankok.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?