Míg a fiatal drukkerek arról álmodnak, hogy egyszer ők állhatnak a gyepen a labda mögött kedvenc csapatuk mezét viselve, addig az idősebb szurkolókat sokkal inkább a csapat menedzselése hozza lázba. A legtöbbjüknek azonban se az előbbi se az utóbbi lehetőség nem adatik meg, a tehetség vagy a kellő mennyiségű forrás hiányában.
Most azonban új lehetőség kínálkozik a foci drukkerek számára, akik nem csupán a számítógépes játékok segítségével szeretnék kipróbálni, hogy milyen egy csapatot irányítani: a brit sportújságíró, Will Brooks ugyanis egy olyan új konstrukcióval állt elő mely valóra válthatja milliók álmait - írja az Economist.
Az áprilisban elindult kezdeményezés keretében bármely szurkoló összesen 35 fontért hozzájuthat egy futball klub egy darabkájához és részt vehet az azzal kapcsolatos döntések meghozatalában. S hogy hogyan valósul meg a csoda?
Az ötlet egyszerű: a befizetett összeggel a drukker egy testület tagjává válik, amely a megfelelő összeggel a zsebében, az alapító szerint ez körülbelül 1,4 millió font, megvásárol majd egy megfelelő háttérrel rendelkező klubot az angol bajnokságból. A befizetendő összeg nagyságából látszik, hogy a célhoz rengeteg tagra van szükség, a számláló jelenleg 35 ezernél tart, Will Brooks szerint 50 ezer taggal már érdemes nekivágni a nagykalandnak.
A tagok együttesen az Internetes keresztül szavazva hozzák majd meg a döntéseket, a testület sem a kiszemelt klub megvásárlásánál nem kíván hitel felvenni, sem osztalékot nem fizet majd a jövőben, tehát a nyereség visszaforgatódik, így biztosítva a csapat financiális hátterét.
Mint ahogy az az előbbiekből is kiderül a tagok befektetett körülbelül 13 ezer forintot soha nem fogják viszontlátni, cserébe csupán az élvezet és a büszkeség marad, amely egy futballcsapat tulajdonosának kijár. A döntések meghozatalában egy edző lesz a tulajdonosok segítségére, aki javaslatot tesz majd a játékosokra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az alapító szerint a megfelelő edző kiválasztása kulcsfontosságú a vállalkozás sikere szempontjából, bár azt is elismerte nem lesz könnyű rábeszélni egy sikeres szakembert arra, hogy elvállalja a nagy kockázattal járó, újdonságnak számító feladatot. Reménykeltő csupán annyi lehet, hogy a siker hírnevet és elismertséget hoz majd a posztot betöltő szakembernek.
A kiszemelt klubok között van az anyagi gondokkal küzdő Leeds United és a Fulham is, a döntés azonban még várat magára. Egy azonban biztos, amennyiben a szerződés megköttetik a testület tagjainak nem lesz lehetősége a menedzsert okolni a bukásért, hiszen minden döntést ők személyesen hoznak majd meg.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






