Az elmúlt évihez képest százmilliókkal kevesebb illeték folyt be az önkormányzatokhoz az első negyedév során, miután januártól az APEH átvette a megyéktől az illetékhivatalok működtetését - írja a Magyar Hírlap.
Az átszervezést korábban azzal indokolták, hogy az adóhatóság hatékonyabban és gyorsabban tudja majd behajtani az illetéktartozásokat, az eddigi tapasztalatok azonban ezt aligha támasztják alá.
A törvény szerint a beszedett illeték fele a központi költségvetést, másik fele pedig a megyei önkormányzatokat, illetve a megyei jogú városokat illeti. Az átszervezéstől a megyék minden bizonnyal magasabb bevételt reméltek, a kieső pénzt pedig most kénytelenek hitelből vagy ingatlaneladásból pótolni.
Az APEH elsősorban az átszervezési nehézségekkel indokolja a bevételek alakulását. Az adóhatóság szerint az egységes eljárási rend kialakítása során több nem várt probléma is felvetődött, melyek kijavításán folyamatosan dolgoznak. Csak ezt követően lehet a bevételek emelkedésére számítani.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







