17 °C Budapest

Mennyibe kerül egy érettségi?

Pénzcentrum
2007. február 16. 09:00

Igencsak meglepődhettek a kezükbe nyomott csekken szereplő összeg láttán azok a fiatalok, akik érettségi eredményük javítására készülnek a sikeres felvételi érdekében. Az érettségi vizsga ugyanis csak egyszer ingyenes. Azoknak a korábban érettségizetteknek tehát, akiket tavaly sehová nem vettek fel, és a tavasszal javítanának, vagy az idén olyan tárgyból is bizonyítaniuk kell, amelyikből korábban nem vizsgáztak, fizetniük kell - írja a Népszabadság.

Az összeg akár 40 ezer forint is lehet, ha valaki például angolból és informatikából tenne újra érettségit. Az idegen nyelvi, az informatikai és a testnevelési érettségik megismételt vizsgája ugyanis 20 ezer forintba kerül. Az írásbeli és szóbeli részből álló vizsgákért - az előbbi tantárgyak kivételével - 12 ezer forintot kell fizetni, ha viszont csak egy vizsgarészből áll az érettségi, akkor 8 ezret. Ehhez járul még a felvételi eljárás díja, amely akkor is 9 ezer forint, ha valaki csupán egyetlen helyre, és akkor is, ha háromra adja be a jelentkezési lapját.

Az érettségi vizsgákra - csakúgy, mint a felvételire - tegnap éjfélig lehetett jelentkezni: eddig az időpontig be kellett fizetni a díjakat is.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?