Hogyan működik a gazdaság? - az adózás titkai

Pénzcentrum
2007. február 1. 14:00

Bevallás, kedvezmény, határidő, visszatérítés, tartozás. Ezek a kifejezések minden magyar állampolgár számára ismerősen csengenek, mindegy, hogy munkavállalóként vagy munkaadóként keresi kenyerét. Az adózás, a szinte állandóan változó törvények mindannyiunk számára fejtörést okoznak. Adózásról szóló sorozatunk keretében szeretnénk választ adni a leggyakrabban felmerülő kérdésünkre. Az első leckében ismerkedjünk meg közelebbről az alapfogalmakkal! 26. lecke: adózási alapismeretek

Adó

Az államnak, így a magyar államnak is vannak olyan feladatai (közoktatás, egészségügy), melyek ellátásának finanszírozásához forrásokat igényel, az állami bevételek egyike az adó, illetve az adójellegű bevételek.

Az adó fogalma szerint egy olyan kötelezően fizetendő összeg, amellyel szemben nem áll ellenérték, tehát az adóért cserébe az állam közvetlen módon nem ad semmit. Az adójellegű bevételek közé tartoznak még a külkereskedelemre kivetett vámok, illetve a különböző illetékek.

Ki szedhet be adót?

Adót az állam vethet ki, ennek mértékét jogszabályokban határozzák meg. Beszedésre azonban már mégy hatóság jogosult a mindenki számára ismert Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalon kívül a Vám- és Pénzügyőrség, az önkormányzatok és az Illetékhivatal.

Adófajták

Az adó mértékét sokféleképpen meg lehet határozni, az lehet proporcionális, degresszív és progresszív, amelyet még tovább bonthatunk sávosan, illetve lineárisan progresszív adóra.

Progresszív adóról akkor beszélünk, ha az átlagadókulcs nő az adóalap növekedésével. Az adófajta lineáris, ha az átlagadókulcs növekedés egyenletes és sávos, ha a határ, és ezáltal az átlagadókulcs emelkedésében "ugrások" tapasztalható.

Proporcionális adó esetén az adókulcs állandó, konstans, vagyis a adóalap növekedésével egyenes arányban nő a fizetendő összege.

A degresszív adó viszonylag ritka, ugyanis ebben az esetben az adóalap növekedésével csökken a átlagadókulcs, vagyis annál kevesebb adót kell fizetnünk minél nagyobb az adózandó összeg.

Alapfogalmak

Az adózás folyamatát, az adózó kötelezettségeit és jogait a 2003. évi XCII. az adózás rendjéről szóló törvény szabályozza.


Adózóként mindenki kötelezett bejelentésre, nyilatkozattételre, adómegállapításra, bevallásra, adófizetésre és adóelőleg fizetésére, bizonylat kiállítására és megőrzésére, nyilvántartás vezetésére (könyvvezetésre), adatszolgáltatásra, adólevonásra, adóbeszedésre.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Az adóalany az a személy, magánszemély vagy szervezet, amely tevékenysége következményeként a adózási kötelezettség létrejön, vagyis a munkavállaló, aki dolgozik, illetve a vállalkozó, akinek bevétele van.


Az adó tárgyát pedig dolog, jog, vagy tevékenység, amely miatt az adót meg kell fizetni. A lakóépületnél maga az épület, a személyi jövedelem adónál, amelyről a későbbiekben bővebben is szólunk majd maga a elvégzett tevékenység.


Az erre megnevezett érték vagy természetbeni mennyiség adja az adó alapját, amely után az adókulcs vagy az adótétel alkalmazásával kiszámítják az adó összegét.


Az adófizető pedig az a személy, aki az előbbiekben leírt módon megállapított adót megfizeti. A gyakorlatban az adófizető és az adóalany, vagyis a tevékenységet végző eltérhet egymástól, például a vállalkozások által fizetett társasági adó esetében.


Mi történik, ha valamit nem fizetsz vagy túl sokat fizettél?


Ha időben észreveszed tévedésed önellenőrzést gyakorolhatsz, amelynek keretében befizetheted az elmaradt adót, vagy visszaigényelheted a pluszt. Ha ezt megteszed, akkor csupán önellenőrzési pótlék befizetésével orvosolhatod hibádat, amely a mindenkori jegybank alapkamat (jelenleg 8 százalék) időarányos része.


Ha azonban elmaradsz az adófizetéssel és erre az adóhatóságnak kell figyelmeztetnie, akkor az önellenőrzési pótlék helyett késedelmi pótlékot kell fizetned, amelynek értéke a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része minden naptári nap után.


Ennél is nagyobb bírságot ró az adóhatóság azonban azokra, akik a bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettséget késedelmesen, hibásan, valótlan adattartalommal vagy hiányosan teljesíti, nekik mulasztási bírságot kell fizetniük, amely az fennálló adótartozás 50 százaléka.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm