A végéhez közeledik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá történő bejelentkezések feldolgozása, a 2006. december 20-áig postára adott és kiértékelt nyilatkozatok alapján 6482 adózó jelentkezését elfogadta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
Az APEH közleménye szerint 766 esetben a jogi feltételek hiányosságai miatt elutasították a kérelmet, 119 adózó ez évtől visszatért a hagyományos adózási formához, s ezek alapján megállapítható, hogy az eva továbbra is népszerű az adóalanyok körében. Az eva hatálya alá tavaly december 20-ig lehetett bejelentkezni 2007-re vonatkozóan az állami adóhatóságnál, ugyancsak addig lehetett bejelenteni azt is, ha valaki 2007-e már nem az eva szabályai szerint kíván adózni.
Az eva konstrukció 2003-ban indult. Az első évben az APEH statisztikái szerint az egyéni vállalkozók voltak bátrabbak, ők adták az evát választók háromötödét. A következő évben, a bevételi határ 15 millióról 25 millió forintra emelésének köszönhetően azonban előretörtek a társas vállalkozások. Az indulás évében 31 milliárd forint, 2004-ben 67 milliárd forint, 2005-ben 91,4 milliárd forint folyt be a költségvetésbe eva címen.
Az APEH adatai szerint az evázók bevétele a 2004. évi 514,7 milliárdról 2005-re 653,3 milliárd forintra emelkedett. Az eva bevezetése a szakértők szerint elősegítette a feketegazdaság visszaszorulását. A pénzügyi tárca a tavalyi évre 107 milliárd forint eva-bevételt tervezett.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







