Egy főiskola vagy egyetem igazgatójának lenni akár 20 óra napi munkával, óriási felelősséggel és az arra való folytonos késztetéssel jár, hogy a kedvében járjon az adományozóknak, a kollégáknak a volt és jelenlegi diákoknak, valamint a szülőknek. Cserébe viszont jól megfizetik - legalábbis Amerikában.
Az amerikai Chronicle of Higher Education éves felmérése szerint 112 igazgató legalább 500 ezer dolláros (99,5 millió Ft) jövedelemre tett szert, míg tavaly csupán 73. A legnagyobb ugrást az állami egyetemek direktorainál tapasztalták, idén közülük 43 tehetett zsebre legalább 500 000 dollárt, míg tavaly mindössze 23. A jövedelmük legnagyobb része az adófizetők pénzéből, és állami alapokból kerül hozzájuk.
A tavalyi év során a magánegyetemeken 5 igazgató fizetése érte el az 1 millió dolláros (199 millió Ft) álomhatárt, ez a szám azóta nem változott.
Az állami egyetemek rangsorán az első helyen David P. Roselle, a Delaware-i Egyetem igazgatója áll, a maga csekély kis 979 571 (196 millió Ft) dolláros jövedelmével. Az alapbére, amely 729 054 (146 milliárd Ft) dollárra rúg, szintén vezető helyen áll az állami egyetemek között.
A magánegyetemek igazgatói közül a legtöbb fizetést Audrey K. Doberstein kapta, 2 746 241 dollárt (548 millió Ft), bár az is igaz, hogy ez a kivételesen magas jövedelem nyugdíjba-menetelével függ össze.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







