Szlovákiában a nemrég leköszönt Dzurinda-kabinet 4 évvel ezelőtti kormányprogramjában szerepelt a tandíjak bevezetése, ebből azonban nem lett semmi. Eredetileg azt tervezték, hogy a hallgatók az oktatásukra fordított éves összeg legfeljebb 30%-át megtérítik.
Szlovákiában a nemrég leköszönt Dzurinda-kabinet 4 évvel ezelőtti kormányprogramjában szerepelt a tandíjak bevezetése, ebből azonban nem lett semmi. Eredetileg azt tervezték, hogy a hallgatók az oktatásukra fordított éves összeg legfeljebb 30%-át megtérítik - írja a Népszabadság.
A törvénytervezet csak a felső határt szabta meg, az összeg megállapítását a felsőoktatási intézményekre bízta. A törlesztést a frissdiplomás akkor kezdte volna el, amikor fizetése meghaladja az adott időben érvényes minimálbért.
A tandíjat végül háromszori próbálkozásra sem sikerült bevezetni, az idei választások előtt kisebbségbe került szlovák kormány pedig már elő sem hozakodott a dokumentummal.
Csehországban éppen a szlovákiai tervezetet szem előtt tartva próbálkoznak az egyetemi diploma megfizettetésével. A végzett hallgatóknak már munkavállalóként kellene fokozatosan megtéríteni a képzés költségeit, a végső kormányprogramba azonban már csak halvány és általános utalások kerültek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








