Az idei tanévtől 60 középiskolában tanulhatják meg a diákok, hogy hogyan bánjanak a pénzzel. A Budapesti Értéktőzsde, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és a BÉT alapítványa, az Öngondoskodás Alapítvány együttes összefogásával olyan pályázatot írt ki a középiskolák részére, mely azt támogatja, hogy a diákok ne legyenek 'pénzügyi analfabéták', tehát tanuljanak meg bánni a pénzzel.
A pályázat keretösszege 15 millió forint volt a 2006/2007-es tanévre, amely 30 oktatási intézménynek -szakközépiskolák és gimnáziumok, állami magán és egyházi intézmények egyaránt- lesz elegendő a költségek fedezésére. Az iskolák egyenként 500 000 forint támogatást kaptak. A 84 sikeres pályázatot benyújtó intézmények közül 60 kapta meg a lehetőséget, hogy elkezdjék az Alapítvány által fejlesztett, pénzügyi ismeretekkel foglalkozó tananyag oktatását.
A társaság további 40 millió forintot különített el olyan célra, hogy a már eddig Amerikában sikeresen futó tőzsdei játékot, a Stock Market Game-et megvalósítsa hazánkban is.
A ma kedden délután 1 órától tartott sajtótájékoztatón Gecser Ottó, az Öngondoskodás Alapítvány kuratóriumának elnöke, Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke vett részt. Hiller István miniszter úr szerint egy intézményes formával kell fellépni a gazdasági és pénzügyi gondolkodás elősegítéséért. Társadalmi igény van az alap pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretek elsajátítására, éppen ezért nemcsak a diákok, hanem a tanárok és a szülők is nagy százalékban támogatják a programot.
A pályázó intézmények számából is kiderült, hogy a tantárgy komolyan felkeltette az érdeklődést mind az iskolák, mind a szülők körében. A tantárgy teljes anyaga egyébként megtalálható lesz majd az Interneten, a Sulinet oldalán. Összesen 19 település, városok és falvak egyaránt képviselteti magát a pályázatot nyertek körében.
Kóka János gazdasági miniszter azt nyilatkozta, hogy minden diákban már 14-18 éves korában meg kell erősíteni az öngondoskodás érzését. Nagyon fontos, hogy már fiatal korunkban megtanuljuk, hogy hogyan kell jól gazdálkodni a pénzünkkel, hogyan spóroljunk és milyen befektetési formákat válasszunk.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Marketing Centrum Országos Piackutató Intézet kutatásai alapján a diákok 20 százalékánál a pénz a harmadik legfontosabb téma, és 63 százalékuk gondolja úgy, hogy a pénzügyi ismereteknek az 5 legfontosabb tárgy közé kellene tartoznia. Ma a diákok 90 százaléka lát esélyt arra, hogy divattá váljon az, hogy az ő korosztály jobban ért a pénzhez, mint a szüleik generációja.
A tapasztalatok szerint a gazdasági miniszter szerint az emberek nagy része még mindig egyáltalán nem ért a pénzhez, és sokan még mindig a párna alatt vagy a szekrényben tartják megtakarításaikat. A kormány, a BÉT és az alapítvány ezért is tartja nagyon fontosnak, hogy a jövő nemzedékét megtanítsa a helyes pénzügyi gondolkodásra. Annak, hogy az emberek ismerik a gazdaságot és a pénzügyi folyamatokat, nem csak gazdasági, hanem társadalmi aspektusai is vannak.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








