A közvélekedéssel ellentétben nem magas Magyarországon az adó- és járulékterhelés - jelentette ki Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára a mai sajtótájékoztatón. Jelezte, hogy idén a tárca számításai szerint a GDP 37.9%-át teszi ki az adó- és járulékbevétel. Jövőre az államtitkár elmondása szerint a jelentős adócsökkentési lépések hatására a GDP 36.3%-ára csökken ez az arány. Már november közepén kihirdetésre kerültek a jövő évi várható főbb adóváltoztatások, a mai sajtótájékoztatón ezeket összegezték, illetve néhány fontos változásra külön is felhívták a figyelmet.
Katona Tamás öt pontban foglalta össze a jelentősebb változásokat (melyek a 100 lépés programban 13 lépésben öltöttek testet 5 éves adócsökkentési programként)
1. ÁFA: a felső kulcs 25-ről 20%-ra mérséklődik (általánosan január elsejétől kell alkalmazni, az üzemanyagoknál már november elsején életbe lépett ez a változás). Az államtitkár megjegyezte, hogy a felső kulcs csökkentésével versenyhátrányunk csökkentése következik be
2. SZJA: a többlépcsős program első elemeként januártl a felső kulcs 38-ról 36%-ra csökken, egyidejűleg a 18%-os kulcs határa 1 millió 500 ezerről 1 millió 550 ezer forintra emelkedik (éves bruttó jövedelem)
3. Társasági adó: 5 millió forintos adóalapig az adófajta 10%-ra csökken, ami a kis és középválallkozások erősödését célozza
4. Iparűzési adó: 2008-tól megszűnik az adófaja, de jövő január elsejétől már ennek az összegnek a 100%-át le lehet leírni az adóalapból
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
5. Társadalombiztosítási járulék: a tétreles egészségügyi hozzájárulás megszűnik jövő novembertől. Idén november elsejétől már jelentősen csökkent ez az összeg.
A fenti pontokon kívül fontos még, hogy 2007-től 3%-ponttal, 2009-től pedig újabb 2%-ponttal csökken a munkáltatói tb-járulék. A luxusadó 2006-tól bevezetésre kerül, mely a 100 millió forint feletti ingatlanoknál a 100 millió forint feletti rész 0.5%-át teszi ki.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








