Az eBay által felvásárolt Skype-hoz hasonló szolgáltatás bevezetését tervezi a Yahoo, mely versenytársánál is olcsóbban szeretné kínálni a vezetékes és mobilhívásokat. A lépéssel minden bizonnyal éles árverseny veheti kezdetét a szegmensben...örülünk.
A Yahoo messaging szoftverének segítségével eddig is lehetett két számítógép között ingyen hívásokat létesíteni, csakúgy ahogy a Skype-pal, az új szolgáltatás azonban lehetővé tenné mobil és vezetékes számok hívását, így a SkypeOut közvetlen versenytársa lenne.
A Yahoo lépése egyáltalán nem váratlan, főleg az online telefonszolgáltató, Dialpad júniusi felvásárlását követően.
A Yahoo bejelentése szerint a hazai hívások percenként csak 1 centbe kerülnek majd, míg 30 országot 2 centes percdíjjal lehet hívni. A Skype-hoz hasonlóan lehetőségük adódik a felhasználóknak a saját körzetszámuk megválasztására, így például ha Londonba telefonálunk sokat, akkor egy lnodoni szám kiválasztásával helyi tarifával beszélhetünk. (A szolgáltatás ára havi 3 dollár.)
A Yahoo egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy mikor indul a szolgáltatás, feltehetően azonban nem kell már sokáig várni, miután szinte minden fontos részletet nyilvánosságra hoztak.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








