Május eleje óta tart a CADJPY devizapár árfolyamának szárnyalása, 83.00 környékéről 7 hónap leforgása alatt 103.40 magasságába emelkedett ami közel 25%-os erősödésnek felel meg. Ha az év elejétől számítjuk az emelkedést úgy is meghaladja a 21%-ot, így könnyen az év nyertese lehet, amennyiben jelen szinteknél marad az árfolyam, de minden jel arra utal, hogy a trendnek még mindig nincs vége. A
A kanadai dollár a többi devizával szemben is nagyszerűen teljesített ebben az évben, míg a japán jen a kedvezőbb makrogazdasági környezet, valamint a szárnyaló Nikkei ellenére sem tudott kikerülni az eladói nyomás alól. Mind a dollárral, mind az euróval szemben meghatározó támasza közelébe ért a japán deviza, mely támaszok áttörése esetén újabb eladói hullám következhet.
A kanadai dollár továbbra is élvezi a kedvező makrogazdasági környezetet, míg a jegybank változatlanul kamatemelési pályán van, ami jelen helyzetben ismét csak a kanadai deviza erősödését segíti.
Összegezve: a továbbiakban is jó esély mutatkozik a devizapár árfolyamának emelkedésére, ráadásul a kamatlábdifferencia is a vételi iránynak kedvez. Amennyiben a spot árfolyam idei elmozdulásához még hozzávesszük a kamatlábdifferenciából adódó nyereséget, úgy összességében 25%-os nyereséget érhetett el az a befektető aki az év elején CADJPY-t vett, természetesen tőkeáttétel nélkül, mely a devizapiacokon viszont nem igazán gyakori fogalom.
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
legacykft | 2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor | 2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.
HRCENTRUM legolvasottabb
2
3
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2025. december 28. 20:03

Pénzcentrum | 2025. december 28. 19:04

Agrárszektor | 2025. december 28. 19:31





