A mai napon elérhetővé vált a Pénzügyminisztérium honlapján a frissített konvergencia-program. A kormány tegnap küldte el a dokumentumot Brüsszelbe. A program az euró 2010-es bevezetését célozza, a hiány 2008-ra a GDP 2.8%-ra csökkenne (a nyugdíjpénztári befizetések hatásával korrigálva). A program fő célszámai a korábbi információkhoz képest új elemet nem igazán tartalmaznak. A hiányszámok
A konvergencia-program államháztartási hiányra vonatkozó adatai láthatóan módosultak az előző program óta. Az indoklás szerint "az előző konvergencia program benyújtása óta nagyrészt módszertani, elszámolástechnikai okokból jelentősen módosultak a kormányzati szektor adatai". A 2005. márciusi Notifikációban az ÁFA-bevételek eredményszemléletű korrekciójának felülvizsgálata megnövelte a 2003. évi hiányt. A szeptemberi Notifikációban az Eurostat álláspontját figyelembe véve két lényegi korrekcióra került sor: a közszféra egyhavi többletilletményének egységes kezelése, valamint az autópálya konstrukció átminősítése következtében felfelé módosultak a 2004. és 2005. évi hiány adatai. A korrekció a GDP arányában mintegy 1 százalékponttal növelte meg a tavalyi deficitet. 2005-ben az autópálya építés új, PPP-konstrukcióban tervezett folytatása mind a bevételi, mind a kiadási oldalon javította volna az egyenleget. A konstrukció átminősítése a GDP közel 2%-ával rontja a 2005. évi várható hiányt.
2006-ban és 2007-ben az Eurostat előzetes állásfoglalása szerint a katonai beszerzések (Gripen vadászgépek) a konstrukció jellegétől és a tényleges fizetés ütemezésétől függetlenül 0.3 százalékponttal megnövelnék a hiányt a kormány által tervezett deficitpályához képest. Ez a növekedés a kormány szerint azonban pusztán az elszámolási módszer megváltozásának hatását tükrözi, miközben nem érinti a fiskális politika tényleges keresleti hatását. A kormány ezért úgy ítélte meg, hogy nem szükséges és közgazdaságilag nem indokolt az elszámolástechnikai okokból bekövetkező átmeneti kiadási szint emelkedést az eddig tervezettnél nagyobb mértékű tényleges keresletszűkítő hatással járó intézkedéssel ellentételezni.
A kormányzati szektor hiánya a nyugdíjreform hatásával együtt a GDP 3.4%-ának felel meg 2008-ban. A megreformált Stabilitási és Növekedési Egyezmény értelmében, amennyiben a deficit lényegesen és folyamatosan csökkenve már a referenciaérték közelében alakul, akkor az államháztartás helyzetének értékelésekor 2005-től kezdődően lehetőség van a nyugdíjreform költségeinek degresszív beszámítására. 2008-ban a nyugdíjreform hatásának 40%-ával korrigálva a hiány a GDP 2.8%-a, ami már lehetővé teheti, hogy Magyarország kikerüljön a túlzott hiány eljárás alól. Ez a szám egyben az euró bevezeztése szempontjából is fontos limit teljesítését is jelentené.
A program szerint a túlzott hiány megszüntetése után kerülhet kijelölésre a fiskális politika által elérendő következő középtávú célérték. Az államháztartási egyensúly javulása 2008 után is folytatódni fog - áll a programban -, a deficitnek a gazdasági ciklus hatásától és átmeneti intézkedésektől megtisztítva a GDP 0.5-1%-ára kell mérséklődnie a hosszú távú fenntarthatóság biztosítása érdekében.
A konvergencia jelentés úgy fogalmaz, hogy az adócsökkentési program mellett az egyenleg javulása a kiadások erőteljes visszafogásán keresztül valósul meg. A 2006-2008 közötti időszakban folytatódik az állami feladatellátás felülvizsgálata, a párhuzamosságok, illetve a szükségtelennek ítélt tevékenységek megszüntetése, hatékonyabban és takarékosabban működő intézményrendszer kialakítása.
2005 és 2008 között a kiadások GDP-hez mért arányának több mint 7 százalékpontos visszafogása biztosítja az egyenleg évi átlagos 1.4 százalékpontos javulását és egyidejűleg lehetőséget ad az adóterhelés mérséklésére.

Fű alatt már beindult a kirúgási hullám a hazai cégeknél: sokaknak esélytelen lesz új állást találni
A határozott idejű szerződéssel rendelkező fizikai munkásoktól és a kölcsönzött munkaerőtől egyre több esetben válnak meg a cégek. Sok munkahelyen a nyugdíjba menőket nem pótolják.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


