Az elemzői konszenzusban megfogalmazott 4.55%-nál minimálisan lassabb ütemben: az előzetes adatok szerint 4.5%-kal nőtt az idei harmadik negyedévben a GDP. Ez megegyezik a második negyedéves felülvizsgált növekedési ütemmel. Az Ecostat gyorsbecslése 4.6%-os növekedést jelzett előre, azaz a becslési hibán (+/- 0.2%-pont) belüli lett az előzetes tényadat. A szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 1.1%-kal emelkedett a bruttó hazai termék a III. negyedévben.
A bruttó hozzáadott érték volumene az árutermelő ágazatokban 5.6%-kal, a szolgáltató ágazatokban 4.2%-kal volt több mint 2004 III. negyedévében.
Az első három negyedévben a gazdasági növekedés mértéke 4.1%, a naptári hatást (tavalyi szökőnap) figyelembe véve 4.4% volt. A becslés a KSH új módszertana szerint készült, a pénzügyi közvetítők közvetetten mért szolgáltatási díja (FISIM) felosztásra került a felhasználó szektorok/ágazatok között. Az új módszertan szerint eddig csak a teljes éves visszamenőleg módosított növekedési adatokat tudhattuk meg 2003-ra és 2004-re (2.9% helyett 3.4%, és 4.2% helyett 4.6%), míg most a negyedéves bontás is rendelkezésre áll. A 2004-es adat naptári hatás kiszűrése nélkül 4.6%, míg kiszűrésével 4.5%. (Az alábbi ábrán a naptári hatás kiszűrésével kialakult adatokat tüntettük fel.)
2005.10.07 08:53
Nagyobb mint hittük: több mint 2 millió forintot "termelt" minden magyar ember tavaly
A KSH most előállítás oldali becsléseket adott. A részletes, felhasználás oldali harmadik negyedéves statisztikák december 9-én, pénteken állnak majd rendelkezésre.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az átekinthetőség kedvéért a növekedési adatok éves és negyedéves bontásban:

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


