A Széchenyi Vállalkozói Program roma-pályázatának hetvenkilenc nyertese közel 220 millió forintot kapott - áll a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleményében. Ezzel több mint nyolcszázmillió forintos beruházás valósulhat meg idén, 145 új munkahely teremtődik. A legtöbb pályázat a keleti- és észak-keleti régióból érkezett, mikro-és kisvállalkozások részéről.
Idén összesen 227 beadvány érkezett a Széchenyi Vállalkozói Program romákat segítő pályázatára (SZVP-R), az igényelt támogatás összege több mint hatszázmillió forint volt. Pozitív döntés hetvenkilenc pályamunkáról született, közel kettőszázhúszmillió forintot helyeztek ki mikro- és kisvállalkozásokhoz. Így több mint nyolcszázmillió forintos beruházás valósul meg idén, ezzel 145 új munkahely teremtődik.
Roma referenseket alkalmaznak
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fontosnak tartja a roma vállalkozások már működő rendszerekbe történő integrálását is. A cél egy jól működő, kísérlet jellegű Roma Vállalkozásfejlesztési Inkubációs és Innovációs Központ létrehozása és működtetése. Azokban a megyékben, ahol igény és szükség mutatkozik, a Helyi Vállalkozásfejlesztési Központok irodáiban roma referenseket alkalmaznak. A Heves Megyei Vállalkozásfejlesztési Központban 2005 közepétől már dolgozik ilyen munkatárs. Az elkövetkezendő években további négy-öt új központ megvalósításán dolgoznak a gazdasági tárca szakemberei.
2007: az európai esélyegyenlőség éve
2005. december 8-án Lévai Katalin is részt vesz azon a Brüsszelben megrendezett Roma Diplomacy elnevezésű találkozón, ahol elsősorban a romák gazdasági és társadalmi integrációjáról lesz szó. A tanácskozás résztvevői elkezdik az előkészítési munkáit az európai esélyegyenlőségi évnek (2007) is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Magyarországon a roma vállalkozások részére az elmúlt három évben az SZVP-R jelű pályázat keretében eddig összesen hétszázmillió forint szolgálta a roma kisvállalkozások műszaki, technológiai fejlesztéseinek, beruházásának támogatását.
A legtöbb pályázat keletről érkezett
Az idei pályázatokat február végén Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Lakatos Sándor miniszteri biztos jelentette be. 2005-ben a pályázat kiírása három területen változott az igényekhez és a visszajelzésekhez igazodva.
Évről évre megfigyelhető az érdeklődés ugrásszerű növekedése, idén háromszor annyi támogatásra volt igény, mint amekkora a forrás. A legtöbb pályázat a keleti- és észak-keleti régióból érkezett, mikro-és kisvállalkozások részéről. Ez azt is jelzi, hogy ezekben a régiókban nagy számban élnek és dolgoznak a pályázatra is fogékony roma vállalkozók.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


