A mai napon megtörtént az Antenna Hungária Rt. 75%+1 szavazatot megtestesítő részvénycsomagjára kiírt értékesítési pályázat pénzügyi zárása. A zárást az tette lehetővé, hogy teljesültek a tranzakció pénzügyi zárásának külső feltételei: az akvizíciót jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal és a svájci versenyhatóság. A vevő Swisscom Broadcast AG megfizette az ÁPV Rt-nek a 46.75 milliárd forintos vételárból az ÁPV Rt. 73.713%-os részvénycsomagjára eső, több mint 45.95 milliárd forintos összeget, valamint a Forrás Rt-nek az 1.2871%-os részvénycsomagra eső 802.39 millió forintot meghaladó összeget.
Ezzel a svájci Swisscom műsorszóró cége meghatározó többségi tulajdonrészt szerzett a magyar tőzsdei társaságban.
Mint ismeretes, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 2005. április 11-én nyilvános, kétfordulós pályázatot hirdetett az "Antenna Hungária" Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt. 75%+1 szavazati jogot megtestesítő részvénycsomagjának értékesítésére.
A pályázat első fordulójában, 2005. május 11-én 10 ajánlattevő adott be előzetes ajánlatot, melyek közül a szakmai értékelést követően és a beadott előzetes árajánlatok figyelembevételével hat, a szakmai elvárásoknak megfelelő ajánlattevő került kiválasztásra a pályázat második fordulójában való részvételre.
A kiválasztott ajánlattevők elvégezték az AH adatszobai átvilágítását, részt vettek a menedzsment prezentációkon, és helyszíni látogatásokat tettek a társaságnál. Ezen információk, továbbá a minden ajánlattevő részére megküldött, ugyanazon feltételeket tartalmazó részvény adásvételi szerződés tervezet alapján, 2005. július 15-én három ajánlattevő adott be végleges ajánlatot.
A pályázat második fordulójában az érvényes ajánlatok közül a részvényekért megajánlott vételár alapján került kiválasztásra a tender nyertese, a Swisscom Broadcast AG személyében. A svájci szakmai befektető 46.75 milliárd Ft-ot ajánlott az AH meghatározó többségi részesedéséért.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az adásvételi szerződésben foglalt kötelezettségek alapján továbbra is garantált a rádió- és televízió műsorok szórásának és szétosztásának színvonalas biztosítása, a további fejlesztéseket pedig a 12 milliárd Ft értékben 2009. december 31-ig vállalt beruházási kötelezettség biztosítja. A szerződés kiemelten kezeli az Antenna Hungária Rt. jogszabályban előírt honvédelmi és minősített időszaki feladatainak jövőbeni ellátását.
A tranzakció tanácsadója a HVB Bank Hungary Rt, a CA IB Tőkepiaci Tanácsadó Rt. és a Szecskay Ügyvédi Iroda alkotta konzorcium volt.
A lépést nyilvános ajánlat követi majd. Erről a társaság ma adhat tájékoztatást.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


