-2 °C Budapest

Lengyelországban népszavazás lesz az euróról

Pénzcentrum
2005. október 25. 11:03

Várhatóan népszavazás lesz Lengyelországban az euró bevezetéséről. Lech Kaczynski újonnan megválasztott köztársasági elnök úgy nyilatkozott, hogy minden bizonnyal megtartják a voksolást a közös pénzről. Kaczynski szerint a saját valutáról való lemondás meglehetősen komoly korlátozás egy ország szuverenitásában.

Az új elnök szerint a szavazásra öt éves mandátumának a második felében kerülhet sor.

A Jog és Igazság pártja mind a képviselőválasztáson, mind az elnökválasztáson győzelmet aratott Lengyelországban. A párt adja a köztársasági elnököt és a miniszterelnököt is. Az államfő a már említett Lech Kaczynski, a kormányfő testvére, Jaroslaw Kaczynski.

A Jog és Igazság pártja az euroszkeptikus pártok közé sorolható. A párt gazdaságpolitikájában eddig kissé eltávolodott a piaci elvektől, kilátásba helyezték a jegybanki függetlenség korlátozását is. A koalíciós partnernek tekintett Polgári Platform ezzel szemben jóval liberálisabb piaci elveket vall, erősen támogatja az euró bevezetését. Az új kormánnyal várhatóan lassul az euró bevezetésének folyamata Lengyelországban, a 2009-es céldátum néhány évvel későbbre tolódhat.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.12.07 17:10
A hűtlenség egy döntés, amit a hűtlen fél hoz meg, számára észszerűnek tűnő indokra támaszkodva. A k...
hrbonbon  |  2023.12.06 23:54
NEARSHORING The practice of transferring a business operation to a nearby country, especially in pr...
vezetoi-coaching  |  2023.12.06 09:06
Nyilván mindenki, aki őrli naponta a Duolingo-t, megkapja Mikulásra az évi egyenleget, 4 KPI-jal, mu...
coachco  |  2023.12.05 13:06
Közelednek az önkormányzati választások. Mindeközben az önkormányzatiság zsugorodik, jelentősége, sz...
hrdoktor  |  2023.12.04 10:06
Sokan szükséges rosszként tekintenek az üzemorvosi vizsgálatra, pedig nemcsak a munkáltató, hanem a...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 8. péntek
Mária
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem