A reggeli gyengülés után jól látható erősödést mutatott a forint az euróval szemben a délutáni órákig, a lendület azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a 250-es szintet áttörje a kurzus. Az állampapírok másodpiacán ma is folytatódott az elsősorban a hosszabb lejáratokra jellemző hozamemelkedés, így a normál alakú hozamgörbe meredeksége tovább nőtt. Jövő szerdán nagylejárat lesz a piacon (2005/I
Érdeklődésünkre, miszerint mi állhat az 55 milliárd forintos külföldi állampapír-állomány-emelkedés (illetve a lejáratig hátralévő átlagos futamidő, duration) enyhe emelkedése mögött, a szakértő konkrét választ nem tudott adni (a Reuters adatai szerint tegnapra 55.5 milliárd forinttal 2632.1 milliárd forintra ugrott az állomány, és 4.11-ről 4.16-ra a duration). Elmondása szerint a külföldiek a hosszú papírokat inkább értékesítették az elmúlt napokban, mint érdemben vásároltak volna belőle, és jelezte: ezeknél az adatoknál most sokkal fontosabb a piacon a jövő évi jelentősen emelkedő forintkötvény-kibocsátás.
2005.10.06 17:39
85%-kal emelkedhet a jövő évi forintkötvény-kibocsátás
Az állampapírok másodpiacán a hosszabb referencia-papírok (5, 10 és 15 éves) hozamai 10-10 bp-tal emelkedtek (6.30% feletti szintek), míg a rövid papíroké 6%- közelében "lehorgonyoztak".
A jövő hét egyik legfontosabb makroadata a szeptemberi infláció lehet, amely azonban nem valószínű, hogy érdemben befolyásolná a piac kamatvárakozásait, nevezetesen azt, hogy idén a jelenlegi helyzet szerint már nem módosul a 6%-on álló ráta (legalábbis nem csökken).
2005.10.07 15:46
Szeptemberben megdobta az üzemanyag-ár az inflációt - öt hónapos csúcs lesz?
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)