Bokros: lassítja a növekedést a költségvetés, nem kellene tolni az eurót

Pénzcentrum
2005. október 3. 09:49

A pénteken a parlament elé terjesztett költségvetés inkább lassítja a gazdasági növekedést mint gyorsítja azt - állapította meg Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a köztévé egyik mai adásában. Megítélése szerint káros, ha az euró 2010-es céldátumát tovább tolja a kormány. Ha az euró bevezetése 2010-ben nem célja Magyarországnak, akkor 2013-ban vagy 2016-ban miért lesz az? - teszi fel a kérdést.

A pénteken a parlament elé terjesztett költségvetés inkább lassítja a gazdasági növekedést mint gyorsítja azt - állapította meg Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a köztévé egyik mai adásában. Megítélése szerint káros, ha az euró 2010-es céldátumát tovább tolja a kormány. Ha az euró bevezetése 2010-ben nem célja Magyarországnak, akkor 2013-ban vagy 2016-ban miért lesz az? - teszi fel a kérdést.

A napokban a parlament elé terjesztett 2006-os költségvetés inkább lassítja mint gyorsítja a növekedést - állapítja meg Bokros Lajos volt pénzügyminiszter. Ennek oka, hogy a hiány továbbra is igen magas, a költségvetés túl sok forrást von el a magánszektortól, emiatt annak kevesebb fejlesztésre, beruházásra fordítható erőforrása marad. A költségvetési tervezet jövőre 4.1%-os GDP növekedéssel számol, a hiány nyugdíjkorrekcióval a GDP 4.7%-a, anélkül 6.1% lehet.

A pénzügyminiszter és a kormányfő is a szolidaritást és a fejlesztést nevezte meg a jövő évi költségvetés fő prioritásai közül. Bokros szerint a tervezet nem fejezi ki ezeket az értékrendeket. Ennek oka a magas hiány, mely rövid távon lehet, hogy gyorsítja a növekedést, de középtávon biztosan nem. Ezzel a jövőbeni lehetőségeket korlátozzuk.

Látható, hogy a költségvetési deficitet a hazai megtakarítások hiányában elsősorban külföldi tőke fedezi. A magyar állampapírok legjelentősebb vásárlói a külföldiek illetve külföldi érdekeltségű társaságok. Az államháztartás ilyen típusú magas finanszírozási igénye az oka az ún. ikerdeficit problémának is (magas folyó fizetési mérleg deficit és államháztartási hiány együtt).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Megengedhető-e választási évben megszorító költségvetés, illetve a 2006-os terv csak fél évre szól? - hangzott el a kérdés. Bokros szkeptikusan válaszolt. Megítélése szerint hamis az az érvelés, hogy minél többet költünk, annál jobb a gazdaságnak. Nem helyes az, ha egy költségvetést nem egész évre illetve nem a realitások talaján készítenek. A költségvetési politika az utóbbi időszakban hiteltelenné vált. 4 éve nem sikerül hiteles költségvetést készíteni, a tényszámok és a tervek köszönő viszonyban sincsenek. Feltehetőn így lesz ez a jövő évi számokkal is. Bokros hangsúlyozta, hogy mérvadó nyugati gazdasági újságok is felelőtlen és hiteltelen magyar gazdaságpolitikáról írnak. Ezeket elemzők, befektetők olvassák, akik egyszer észbe kapnak, mi pedig csak a korrekciót látjuk majd a piacokon.

Bokros szerint a 2010-es euró bevezetési céldátum már egy korrigált időpont 2008 után. A további tologatás csak a még hiteltelenebb állapothoz vezet. A volt pénzügyminiszter nem érti azt az érvelést, hogy 2010-ben Magyarországnak nem érdeke az euró. Ha akkor nem, miért lenne az 2013-ban vagy 2016-ban? - teszi fel a kérdést.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?