2 °C Budapest

Gyurcsány: az év végéig felül kell vizsgálni a 2010-es euró-céldátumot! (4.)

Pénzcentrum
2005. szeptember 27. 16:46

Gyurcsány Ferenc a Klubrádiónak nyilatkozva jelezte, a kormány úgy ítéli meg, hogy az euró 2010-es magyarországi bevezetése technikailag még elérhető (lenne), azonban az év végéig felül kell vizsgálni a céldátumot - jelentette a Reuters. Ez az első hivatalos jelzés arra, hogy a piac után már a kormány sem bízik az évtized végi euró-bevezetésben. Eddig a miniszterelnök, illetve a pénzügyminiszter nyilatkozataiban rendre azt jelezte, hogy a kormány a 2010-es dátumot célozza meg. információink szerint Veres János pénzügyminiszter holnap a kormányszóvivői sajtótájékoztató után az idei és a jövő évi hiányadatokról fog beszélni, melyek feltehetően már az Eurostat autópálya-finanszírozási kérdésekbel született állásfoglalását is tartalmazni fogják.

eurhufcomp
eurhufcomp

A forint nem mutat különösebb azonnali reakciókat a hírre, az euróval szembeni kurzus a 247.20-247.70 körüli szinten mozog. Ez arra utal, hogy "nyílt titok"-nak számított a piacon a céldátum elérése. Tegnap 247.60-247.90-nél zárt az árfolyam.

Gyurcsány jelezte, hogy a következő hónapokban a kormány azt fogja átgondolni (miután már benyújtotta a 2006-os költségvetést, ami bizonyos értelemben determináló szereppel bír), hogy mi jobb Magyarország számára: a gyorsabb euró-bevezetés annak gazdasági és társadalmi költségeivel (jelentős mértékű, időben koncentrált hiánylefaragás, ami viszont csak egy átfogó államháztartási reform segítségével vihető végbe), vagy egy lassabb konvergencia-pálya.

Kiemelten fontos jelzés az, hogy Gyurcsány ígérete szerint folytatódnak az autópálya-építések, még akkor is, ha azok a költségvetési hiány növelését okozzák. Kérdés, hogy a kijelentés egy későbbi euró-bevezetés, azaz lazább költségvetési szigor jeleként értelmezhetők a választási év küszöbén.

Ne feledjük el, hogy határidő szerint e hét pénteken kell benyújtania a kormánynak az Országgyűlés felé a 2006-os költségvetést, melynek tervezését minden eddiginél nagyobb "titkolózás" övezte, az érdemi információk közül csak igen kevés látott napvilágot. Mindez arra utal, hogy a 2010-es euró elhalványulásával lehetőség nyílik választási költségvetés meglépésére, amit eddig Gyurcsány és Veres János pénzügyminiszter is határozottan cáfolt.

Az utóbbi egy hétben a Magyar Nemzeti Bank két vezetője (Járai Zsigmond és Adamecz Péter) is kijelentette, hogy gyakorlatilag nulla az esélye a 2010-es magyar euró-bevezetésnek, amelyre a kormány reakciója (azaz cáfolata) elmaradt.

2005.09.19 15:56
Járai: "teljesen reménytelennek látszik az euró 2010-es bevezetése" - dátumhalasztás csak a választások után

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

2005.09.26 16:18
Érdemi forinterősödés és hozamcsökkenés a piacon - mi történhetett?

A piaci elemzők közül az utóbbi időben egyre többen az euró-bevezetés legalább 1-2 éves csúszását előrevetítő anyagokat publikáltak. Emellett a Fitch nemzetközi hitelminősítő, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is jelezte, hogy valószínűbb a 2010 utáni magyar euró-bevezetés.

Amint arra felhívtuk a figyelmet, Gyurcsány múlt heddi szokásos, Kossuth Rádióban elhangzó interjújában kitérő választ adott arra vonatkozóan, hogy elérhető-e a 2010-es euró-bevezetés, ami már "előkészítette" a mostani bejelentést...

2005.09.20 10:55
Gyurcsány: kitérő válasz a 2010-es euróra, le az előjogokkal a nyugdíjbiztosítási piacon!

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?