14 °C Budapest

Dinamikus exportnövekedés, az előzetesnél kisebb deficit

Pénzcentrum
2005. augusztus 2. 09:08

Az előzetesen közölt 132.3 m eurónál némileg kisebb, 116.7 m euró deficit halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben májusban. Az export euróban számítva 12.2%-kal, az import 5.7%-kal bővült. 2005. január-májusban - előzetes adatok szerint - a kivitel volumene 10, a behozatalé pedig 3%-kal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest. Az első 5 havi hiány közel 1 mrd euróval kisebb mint tavaly, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az uniós csatlakozás egy erőteljes importnövekedést okozott tavaly március-áprilisban.

A forgalom volumene 2005 első öt hónapjában kisebb mértékben bővült, mint a megelőző év azonos időszakában. A szerényebb mértékű növekedésben szerepet játszik néhány jelentősebb vállalat visszafogottabb forgalma. Emellett a növekedési ütem értékelésekor figyelembe kell venni, hogy mind az export, mind az import esetében jelentős és ellentétes előjelű bázishatás érvényesül, vagyis az uniós csatlakozást megelőzően a behozatal értéke szokatlanul magas, a kivitelé pedig - különösen a negyedik hónapban - alacsony értékű volt. A bázishatás exportban úgy jelentkezik, hogy az első negyedévi szerényebb mértékű növekedést áprilisban és májusban nagyobb exportdinamika követte. Az import változásánál erőteljesebb a bázishatás, miután tavaly a csatlakozás előtti taktikai vásárlások az importra gyakoroltak növelő hatást.


A kivitel forintárszintje az év első öt hónapjában 2.5%-kal, a behozatalé pedig másfél százalékkal csökkent, s így a cserearány 1%-kal romlott. A forintárszint csökkenése meghatározóan a gépek és szállítóeszközök kereskedelmében tapasztalt árszintmérséklődéssel magyarázható, ami az árufőcsoporton belül különösen az irodagépek és gépi adatfeldolgozó berendezések, valamint a villamos gépek, készülékek kereskedelmében volt erőteljes. A forint főbb devizákhoz viszonyított árfolyama közel 5%-kal erősödött a bázisidőszakihoz képest, amelyen belül a meghatározó részaránnyal rendelkező euróhoz 4, a dollárhoz viszonyítva pedig mintegy 9%-os felértékelődés volt. A külkereskedelmi forgalom devizaárszintje exportban 2, importban pedig 3%-kal nőtt.


A legnagyobb súlyú árufőcsoport, a gépek és szállítóeszközök volumene exportban 11, importban pedig 6%-kal nőtt 2004 első öt hónapjához képest. A legnagyobb részarányú termékféleség, a villamos gépek és készülékek kereskedelmének értéke kivitelben 4%-kal nőtt, behozatalban ugyanakkor 3%-kal mérséklődött.

A közel 800 milliárd forint összforgalmat jelentő közúti járművek exportértéke 9%-kal bővült, behozatala ugyanakkor - meghatározóan a csatlakozás körüli hónapokban lebonyolított nagy értékű személygépkocsi-import miatt - ugyanilyen mértékben mérséklődött.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az árufőcsoportok közül a legnagyobb forgalomnövekedés az energiahordozók körében volt: az import volumene - a májusi stagnálás ellenére - az időszak átlagában 19, az exporté pedig 53% kal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet. A forgalom volumenének határozott növekedése az árszintek jelentős emelkedése ellenére következett be.

Az Európai Unióba irányuló kivitel volumene mintegy 5%-kal bővült úgy, hogy a régi tagországok viszonylatában az export volumene 1, a lényegesen kisebb súllyal rendelkező új tagországok esetében pedig - meghatározóan az oda irányú gépjellegű kivitel volumenének 63%-os növekedése miatt - 41%-kal nőtt. Az Európai Unión kívüli országokba kivitt termékek volumene mintegy harmadával lett nagyobb, ami legnagyobb részt az Európai Unión kívüli európai országok relációjába irányuló export forintértékének 45%-os növekedésével magyarázható.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem