A BAK Basel Economics elemzése szerint elsősorban a periférián található európai régiók azok, melyek az uniós gazdaság növekedésének motorját jelentik. A Le Figaro által idézett tanulmány szerint Nagy-Britannia, Írország, Spanyolország, Skandinávia valamint Kelet-Közép-Európa az a térség, mely viszonylag gyorsan fejlődik, 2000 és 2004 között az éves átlagos növekedés 2% volt. Ezen országok gazdaságai sikeresen jutottak túl az évezredváltás idején kialakult recessziós perióduson.
Az újság felhívja a figyelmet, hogy évtizedekig az az eszme uralkodott Európában, hogy a gazdaságpolitikának a központi régiók fejlesztésére kell koncentrálnia, ezek azok az államok, melyek dinamikussá tehetik az uniós gazdaságot. Azonban az idők változnak, a tézisek ellenére a gyakorlat mást mutat.
A tanulmány két államot kiemel, melyre a fenti megállapítások nem igazak: Portugália és Luxemburg. Portugália alacsony bázisról indulva sem tudott igazi felzárkózást elérni, míg Luxemburg elsősorban a nagy gyógyszeripari multiknak köszönhetően érdemi növekedést ért el.
A tanulmány hangsúlyosan utal rá, hogy a tőkevonzás legfontosabb kritériuma a "versenyképes" adórendszer.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








