85 millió euróval kevesebbet kell befizetnünk idén az EU-kasszájába

Pénzcentrum
2005. június 7. 08:48

Az eredeti előirányzathoz képest idén közel egy tizedével, 85 millió euróval (mintegy 21 milliárd forinttal) kevesebbet kell befizetnie Magyarországnak az uniós büdzsébe. Ennek oka, hogy az Európai Bizottság szakértői az aktuális makrogazdasági adatok alapján, illetve a külső feladatokra szánt garanciaalap tavalyi többlete miatt korrigálták valamennyi tagország befizetési kötelezettségét - írja a Világgazdaság.

A könnyítés euróban valóban érezhető mértékű, míg az árfolyamváltozások miatt nem feltétlenül 1:1-ben jelenti forintban is a kötelezettségek csökkenését (forint esetleges gyengülése esetén).

A korrekció tíz tagország esetében kedvezőbb helyzetet jelent, míg a többiek számára nő a befizetési kötelezettség. A magyar befizetés eddig 896 millió eurót tett volna ki, mely 85 millió euróval csökken. Németország befizetése a lassuló gazdasági növekedés miatt 320 millió euróval 21.313 milliárd euróra mérséklődött.

Májusban már egyszer módosította az Európai bizottság az idei befizetési kötelezettségeket: akkor a 2004-es büdzsében elköltetlenül maradt pénzek tették lehetővé az összesen mintegy 2.7 milliárd euró elengedését. Ekkor hazánk kötelezettsége 22 millió euróval mérséklődött.

Érdekes megjegyezni, hogy a mostani befizetési kötelezettség-módosítások miatt mind Cseh-, mind Lengyelország hozzájárulási mértéke nő (csehek: +89 m euró, lengyelek: +318 m euró). Ennek köszönhető, hogy a hasonló népességű és GDP-jű Csehország befizetési kötelezettsége a most 103 millió euróval magasabb a magyarnál, holott korábban még nekünk kellett mintegy 70 millió euróval többet befizetnünk.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

2005.05.25 08:40
Uniós befizetési kötelezettségünk: 1 milliárd euró, több mint a hasonló nagyságú Csehországé

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.06.06 23:09
A hűtlenség napvilágra kerülése után az elválás vagy együtt maradás döntése egy nehéz és összetett k...
hrdoktor  |  2023.06.05 06:47
A nyári szabadság nem hoz automatikusan feltöltődést, csak ha a hossza és a minősége is megfelelő....
coachco  |  2023.05.30 15:32
Bizony, nem túlzok, ha azt mondom, tekintetünk mérföldeken, lelkünk századokon túl barangolt a napok...
vezetoi-coaching  |  2023.05.23 10:04
Jó, 2 napot késett (a bevezető mutatja, 2 napja kezdtem el…), de hadd szóljon…:-))) Például a macho...
hrbonbon  |  2023.05.18 15:51
Simonyi Judit ügyvezető igazgató Miért is vagyok egy kiválasztási folyamatban? LEHETŐSÉGEK:...
Így szerezheted meg az első 100 vevőd

Egy új vállalkozás indítása vagy egy új termék bevezetése mindig izgalmas, de ugyanakkor kihívásokkal teli időszakot jelent az üzleti életben.

Egyre nehezebb a magyar befektetők dolga: újabb dologra kell most nagyon figyelni

Nincs egyszerű dolguk azoknak a vállalatoknak, amelyek közösségi finanszírozási platformon keresztül szeretnének értékpapírt kibocsátani.

Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. június 11. vasárnap
Barnabás
23. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. június 10. 19:16