A francia elnök és a német kancellár az uniós alkotmány ratifikációs folyamatának folytatása mellett emelte fel hangját a hét végén, míg a brit, a svéd, és a dán kormány annak félbeszakítását szorgalmazza. Maga az Európai Bizottság is megosztott a kérdést illetően. A jövő hét végén rendezendő uniós csúcstalálkozón várhatóan az alkotmány lesz a központi téma, szemben az eredetileg tervezett hét éves költségvetéssel.
Ma Jack Straw brit külügyminiszter bejelenti a parlamentben, hogy egyelőre "jegelik" a szigetországban az uniós alkotmány kérdését (a népszavazást előkészítő törvényjavaslatot). Érdemes megjegyezni, hogy júliustól Nagy-Britannia veszi át Luxemburgtól az uniós soros elnöki tisztségét. A svéd és a dán kormány szintén a halasztást fontolgatja az uniós alkotmányról szóló népszavazásnál.
A francia és holland elutasító eredmény nyomán felerősödött annak veszélye, hogy az eddig még az "igen"-ek többségét mutató országokban is a "nem"-ek aránya emelkedhet. Az idő (későbbre halasztás) talán megoldást jelenthet a kérdésre. Az uniós alkotmány szövege úgy rendelkezik, hogy ha 2006. októberére a tagállamoknak négyötöde (azaz 20 ország) már ratifikálta azt, de a többieknek "gondja van vele", akkor az Európai Tanács foglalkozik a kérdéssel. A ratifikációt önkényesen azonban nem lehet lefújni - jegyzi meg a Napi Gazdaság az összeállításában.
A jövő hét végén megrendezésre kerülő uniós csúcstalálkozón eredetileg a "finisébe érkezett volna" a következő, hét éves uniós költségvetés keretfeltételeinek rögzítése (pl. büdzsé felső plafonja a GNI hány százaléka legyen) az elmúlt hónapok intenzív tárgyalásainak eredményeként. A francia és a holland EU-alkotmány népszavazások elutasító álláspontja miatt azonban az unió vezetői kénytelenek az uniós alkotmány kérdését előbbre sorolni, ugyanis nemcsak a még szavazásra váró országok vezetői, illetve az állampolgárok, hanem a pénzügyi piacok is tudni szeretnék, hogy mi várhatóa kérdésben.

Fű alatt már beindult a kirúgási hullám a hazai cégeknél: sokaknak esélytelen lesz új állást találni
A határozott idejű szerződéssel rendelkező fizikai munkásoktól és a kölcsönzött munkaerőtől egyre több esetben válnak meg a cégek. Sok munkahelyen a nyugdíjba menőket nem pótolják.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


