A Magyar Nemzeti Bank 2005. április 18-án megtartotta 2005. évi rendes közgyűlését. Az államot, mint részvénytulajdonost Draskovics Tibor pénzügyminiszter képviselte. A közgyűlésen jelen voltak az igazgatóság, a monetáris tanács és a felügyelő bizottság tagjai, továbbá az Állami Számvevőszék és a könyvvizsgáló képviselője. A Magyar Nemzeti Bank 2004. évről szóló éves beszámolóját Járai Zsigmond, az MNB elnöke terjesztette elő.
A Magyar Nemzeti Bank eredményének alakulását döntően a monetáris politika céljai és az elérésükhöz szükséges eszközök határozzák meg. Az MNB törvényben meghatározott alapvető feladatainak végrehajtását azok eredményre gyakorolt hatása nem befolyásolhatja, ezért az MNB gazdálkodási tevékenysége a bank működési költségeivel történő ésszerű és takarékos gazdálkodásra korlátozódik.
A Magyar Nemzeti Bank mérlegfőösszege 2004. december 31-én 3,898.7 milliárd forint volt, elsősorban a központi költségvetésnek a jegybankkal szembeni adóssága, illetve a Magyar Nemzeti Bank külföldi adósságának törlesztései miatt 2004-ben 279.8 milliárd forinttal csökkent. A devizatartalék 188.4 milliárd forinttal, 2,847.5 milliárd forintra nőtt.
2004-ben a nettó forint kamatráfordítások elérték a 112 milliárd forintot, míg ezzel szemben a nettó deviza kamatbevétel összege 70.7 milliárd forint volt. Az eltérést az okozta, hogy a forintkamat-szint lényegesen magasabb volt a devizapiaci kamatszintnél.
2004. december 31-én a Magyar Nemzeti Bank saját tőkéje 67.9 milliárd forint volt, ezen belül mérleg szerinti eredménye 42.8 milliárd forint veszteség volt.
A jegybank gazdálkodási tevékenységére változatlanul a takarékos költséggazdálkodás jellemző. Az előző években végrehajtott jelentős költségcsökkentést követően a működési költségek reálértékben 2004-ben sem növekedtek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A közgyűlés a Magyar Nemzeti Bank 2004. évi üzleti évről szóló auditált éves beszámolóját elfogadta.
A tárgyévi veszteségre az eredménytartalék fedezetül szolgált, így a központi költségvetésnek veszteségtérítési kötelezettsége nincs. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 65.§-a alapján a közgyűlés döntése értelmében az MNB-nek az eredménytartalékból osztalékfizetési kötelezettsége nincs.
A közgyűlés áttekintette és tudomásul vette a Magyar Nemzeti Bank 2004. évi üzleti jelentését.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


