Az építőipari termelés volumene 2005 februárjában 28.6%-kal nőtt 2004 februárjához képest - közölte a KSH. A termelés az év első két hónapjában 17.6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a februári termelés az egész évinek 5%-át adja. A kiugró növekedés részben a viszonylag alacsony előző évi bázis következménye is. A növekedés fő forrása az autópályaépítés.
Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés februárban 7.1%-kal volt magasabb az előző havinál. A termelés legnagyobb arányú növekedése a legnagyobb, a legalább 250 főt foglalkoztató szervezeteknél és a legkisebb, a 10 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozásoknál volt megfigyelhető. A nagyszervezetek körében mind az épületek, mind pedig az egyéb építmények építése jelentősen nőtt.
A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése februárban 29.9%-kal, évkezdettől 18.2%-kal emelkedett. A növekedés elsősorban út- és autópálya-építési munkáknak köszönhető. Az épületgépészeti szerelés dinamikus növekedése februárban is folytatódott, 27.4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
A befejező építés termelése a januári jelentős visszaesés után 22%-kal nőtt. Februárban mind az épületek, mind az egyéb építmények építésének volumene emelkedett (26.3%-kal illetve 32.7%-kal).

Az építőipari vállalkozások februárban kötött szerződéseinek volumene 27.4%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál, ami további dinamikus bővülést vetít előre az építőiparban. Ezen belül az épületek építésére 41.1%-kal, az egyéb építmények építésére 8.3%-kal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint 2004 februárjában.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hó végi szerződésállomány 82.5%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek szerződésállománya 29.6%-kal, az egyéb építményeké - elsősorban az autópálya- és autóút-építésekre 2004-ben megkötött nagy értékű szerződéseknek köszönhetően - 111.1%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
2004 februárjához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 3.8%-kal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 4.5%-kal emelkedtek.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







