1 °C Budapest

Draskovics kívánsága Veresnek: kitartás, sok erő - nehéz dolga lesz

Pénzcentrum
2005. április 18. 12:01

A Pénzügyminisztériumban értékelte leváltásának körülményeit Draskovics Tibor Gyurcsány Ferenc parlamenti tájékoztatója után. A tudósítók seregéből "szegény, szegény" felkiáltások hangzanak. "Nagy, egész életre szóló megtiszteltetés volt, hogy ezt a posztot betölthettem"- kezdte értékelését a még jelenlegi pénzügyminiszter.


Draskovics Tibor szerint a rendszerváltás óta jelentős sikereket értünk el. Az elmúlt időszakban a növekedés jól alakult, az egyensúly javult, de nem eléggé. Ez alapvetően két okra vezethető vissza:
1. a független jegybank nem kielégítő együttműködése,
2. hiányzott a politikai szándék, mely az egyensúly javítását hivatott elősegíteni.

Draskovics szerint öröm, hogy az utóbbi esetében változott a helyzet. A jelenlegi miniszter örült, hogy a miniszterelnök elfogadta ezzel kapcsolatos javaslatait.

Draskovics szerint nincs értelme halogatni a reformokat, ezek nélkül nincs tartós egyensúlyjavulás. Ha most megvan a szükséges politikai elszánás, akkor ezt meg kell ragadni.

Draskovics elmondta, hogy a reformok főbb kereteit a PM kidolgozta, ezt a tervezetet a múlt héten a miniszterelnöknek átadták.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Draskovics Veresnek kitarást, sok erőt kívánt, elmondása szerint nehéz dolga lesz.

Draskovics elmondta, hogy menesztéséről ma délelőtt szerzett tudomást a miniszterelnöktől. Egyelőre még nem tudja, hol folytatja pályafutását.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.12.04 10:47
A médiában és a környezetünkben november közepétől gyakran az ideális családi ünnepek képe jelenik m...
hrdoktor  |  2023.12.04 10:06
Sokan szükséges rosszként tekintenek az üzemorvosi vizsgálatra, pedig nemcsak a munkáltató, hanem a...
hrbonbon  |  2023.12.04 00:01
HERDING CATS An idiom denoting a futile attempt to control or organize a class of entities, which a...
vezetoi-coaching  |  2023.12.03 14:09
A Linkedin-re ezzel a commenttel postoltam (és mivel az is jó lett szerintem, idemásolom, hátha vala...
perfekt  |  2023.11.28 14:18
Az anyaság kihívásokkal teli, ám lenyűgöző utazás, amely gyakran megváltoztatja az élet minden terül...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 4. hétfő
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem