Tovább tart a dollár gyengülése, egy euróért már 1.354 dollárt kell adni a devizapiacon (a csúcs pénteken 1.355 felett volt, mely történelmi rekord). A zöldhasú árfolymértéke amiatt esik, mert piaci vélemények szerint a három központi bank egyike sem (EKB, FED, Bank of Japan) tesz majd érdemi lépéseket a dollár gyengülésének megállítása érdekében. Az év végén a likviditás viszonylag alacsony, az extrém elmozdulásokban ez is szerepet játszhat.
Az amerikai gazdaság jelentős egyensúlytalanságok között fejlődik. A külkereskedelemben a deficit hónapról hónapra rekordmértéket ölt, a költségvetési hiány szintén az elmúlt évek legmagasabb szintjére emelkedett.
A dollár az utóbbi időszakban számottevően gyengült a jennel és az euróval szemben is. Piaci szakértők szerint a gyengülési hullám még nem ért véget, az amerikai gazdaság külső finanszírozási igényének növekedése egyre erősebben hat a dollárárfolyam gyengítésének irányába. Úgy tűnik, a FED-nek és az amerikai gazdaságpolitikának nem érdeke a dollár értékvesztésének megállítása, nem is tesznek semmit. Az EKB és a Bank of Japan többször felemelte hangját a gyenge dollár (és az erős hazai) devizák ellen, ugyanakkor koordinált akció előkészítésére utaló jelek egyelőre nincsenek.
| eurusdcomp |
![]() |
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026









